Csak én csalódtam a felnőtt életben?

#14-es,

Nagy tévedés.

Éppen hogy a tehetségesebb, kreatívabb, formabontóbb emberek szoktak irtózni a társadalom diktálta típusküszködéstől, amire a kérdező is utalt.

Ezzel együtt természetesen szükség van a jóllakott középosztályra, meg az igavonó munkásosztályra is, hisz ők képezik a társadalom termelő, szolgáltató és adófizető gerincét. Ha valaki így érzi jól magát, szíve joga.

De engedtessék meg, hogy ne mindenkinek kelljen konfekció-embernek lenni.

Ajánlom olvasásra Mrozek: Vasárnap c. írását, valamint Tarr Béla: Panelkapcsolat c. filmjét.

Mindenkinek tanulságos lehet.

Arra kíváncsi lennék, hány éves vagy. Én ugyanezt érzem. Pont tegnap kérdeztem meg édesanyámat, hogy ennyi? Kijöttem az iskolapadból, hogy most akkor nyílnak az ajtók, amire már olyan régóta várok, de semmi. Kinyílt egy ajtó, amin bementem és basszus, bent ragadtam, nem tudok kimenni. Bekerültem abba a mókuskerékbe, amibe nem szerettem volna. Úgy vártam, hogy én is végre önállóbb legyek, ne függjek mástól, de ez a varázs is elmúlt, mert ahogy önállósodtam, egyre több problémám lett, amit meg kellett oldanom természetesen egyedül. Olvastam egy hozzászólásban, hogy célok. Nekem vannak céljaim, amiket kitűztem, jogosítvány pl. utolsó lépés és a kezemben lesz, de nem örülök neki annyira, mint kellene. Vagy évek óta szerettem volna eljutni egy koncertre, végre jön Magyarországra az előadó, megvannak a jegyek és elmúlt a varázs. Ez is megvan és nem tesz boldoggá. Én 21 éves vagyok, de mintha már bőven túl lennék a 30-on konkrétan így érzem magam. Jó munkahelyem van, szeretem a kollégáimat, a családomat, a barátaimat de olyan üres mégis minden. Engem sem motivál a házasság, gyerek, mert mint szinte mindennel úgy vagyok, hogy megunom, na hogyan fogalmazzak. Tehát ha nem tudom most ugye jogosítvány nyáron kezdtem el és a végére teljesen lelombozódtam. Épp ezért nem tudnék elképzelni valakit magam mellé, akivel évekig együtt kell lennem, bár ezen a hozzáálláson biztosan változtatna az érzelem vagy ki tudja.. :) Ha tehetném, folyton úton lennék, hogy soha ne unjak bele semmibe. Mindig új emberek, új arcok, új környezet. Nekem lehet ez lenne a megoldás. És ha belegondolok, hogy ezt kell még csinálnom kb 40 évig, begolyózok.... szóval ne aggódj, nem vagy egyedül!

21L

Én soha sem akartam felnőtt lenni, tudtam, hogy ilyesmi lesz. A gyerekkor a legjobb, minden gyereknek üzenném, hogy ne akarjanak túl hamar felnőni, de egyszer mindennek eljön az ideje.

Én sem szeretnék gyerekeket meg férjet, én egyedülálló leszek mindig, de ki tudja évek múlva hogy fogom gondolni, vagy akár te. Lényeg hogy csak azt tedd, ami neked jól esik. Tanuld azt, ami érdekel, és dolgozz abban ami érdekel. Ha utálod a munkád, annak semmi értelme, bár megélni és dolgozni kötelező, még, ha utálod is. Ezért törekedj arra, hogy tanulj, mert akkor megtalálhatod azt ami érdekel.