Mit tegyek? 20 éves vagyok.

20 éves vagyok.Anyámmal,húgommal és nagyanyámmal élek,édesapám 3 éve, nagyapám 1 éve hunyt el.Apám alkoholista volt,rendszeresen elgépezte a fizetést,bántotta anyát,bátyámat(Ő féltesóm)volt,hogy minket is.Egyszer 30 percet késtem otthonról,amikor hazaértem és beléptem az ajtón,ott állt és várt. Annyira megvert,hogy bepisiltem.Egy karácsony este is parádézott,pizsamába és papucsba menekültünk el otthonról ,ennyit róla.Anyának,volt egy élettársa,ő is ivott minden nap,verni nem vert,inkább lelki terrorba tartott minket,de főképp engem.Egyszer választás elé állítottam anyát,hogy vagy én vagy az élettársa... nos végignézte,ahogy sírva megyek el otthonról(Lehet csak én látom így,de mindig is elhanyagolt voltam.Bátyámtól és húgomtól is 5 év választ el,szal középső gyerek vagyok.Bátyámra a tini problémák miatt,míg húgomra azért figyeltek mert kicsi).Általános iskolai ballagásom előtt a barátaim átjöttek,hogy elhívjanak biciklizni.Persze az élettárs kimutatta nemtetszését,anyával kicsit összekaptam,becsaptam az ajtót,azt viszont nem láttam,hogy anya jött volna utánam,az Élettárs meg azt hitte,hogy szándékosan csaptam az ajtót anyára.Erre ő utánam robogott,majd az oszt. társaim szeme láttára felpofozott.Akkor sírtam,és nem a fájdalomtól,inkább a megalázottság érzése miatt.Az öngyilkosság is megfordult a fejemben,szerencsére nem voltam annyira gyáva.Suli helyett csavarogni jártam, rengeteget olvastam vagy a Morning show-t hallgattam.Úgy éreztem,annyi örömöm van.Végül "megszabadultunk" tőle.Azóta van neki másik, napközben ált itthon van, este megy hozzá.Siránkozik,hogy itthon is mennyi mindent csinál,de közben nem igazán látszik.Munkanélküli kb 1,5 éve.A munkaviszonya megszűnése óta volt 1-2 alkalmi munkája,de azóta semmi.Folyton panaszkodik,hogy kevés a pénz,Nagyanyám paranoid skizofrén,cukorbeteg,vele van "itthon" ápolásin.Nagyanyám kapott egy évig özvegyi nyugdíjat,októbertől az is megszűnt(mivel csak egy évig járt)mivel 20 múltam,így csp-utánam már nem jár.Árvaellátásra még jogosult vagyok,amíg nappali tagozaton tanulok,de ez is a minimum(25.000 ft).Szóval Októbertől 50e ft-tal kevesebből kell gazdálkodnunk.Így is csak annyi luxust engedek meg magamnak,hogy borotvát és tusfürdőt veszek.Ruhát már több mint egy éve nem vettem(persze én dolgoztam meg érte)...Elegem van az örökös nélkülözésből,hogy szinte mindig én/húgom koplaljuk meg azt,hogy ő nem dolgozik.Dolgoznék szívesen,de a sulival nem igazán tudom összehangolni.Szakközépiskolába járok,még egy évem van,viszont szakmával már rendelkezek.Kb 2 éve megléptem itthonról,mindent itt hagytam.Lehet kicsit önző voltam, de menekülni akartam minden elől.Az akkori osztályfőnököm győzött meg,hogy jöjjek vissza és fejezzem be a sulit.Azóta néhány jóakaróm meggyőzött,hogy jöjjek vissza érettségizni nappalin.Persze elsőnek nem akartam,de meggyőztek azzal,hogy az érettségi kell.Régebben tele voltam ambícióval,szerettem volna egyetemen tanulni.Kriminálpszichológia érdekelt igazán,de most inkább a Kommunikáció és média szak vonz.Viszont ahhoz le kell érettségiznem,hogy tovább tudjak tanulni,és sokszor úgy érzem,hogy semmit se tudok, akármennyit tanulok, a matekkal egyenesen hadilábon állok.Tudom,hogy magamért tanulok,de félek az érettségitől.Az örökös frusztráció amikor itthon ér, anyám siránkozása(Tudom,hogy neki se lehet könnyű).Sokszor azt érzem,hogy nem élek,csak túlélek.Az éjszakáim rettenetesek,nagyon nehezen alszok el,mert teljesen kilátástalannak látok mindent.Annyi mindent szeretnék csinálni,de rettentően korlátozottak a lehetőségeink.Kb egy hete megfordult a fejemben,hogy ott hagyom a sulit aztán irány Németország és szerencsét próbálok..