Miért rázza meg a nőket lelkileg annyira ha nemi erőszak áldozatai lesznek?

" Noha nem vagyok nő és nem éltem át ilyesmit, de azt nem hinném, hogy nem hagy nyomot egy ember életében egy ilyen trauma."

Nem bántásból, kötekedésből vagy személyeskedésből... de neked milyen lenne az éelted azután, ha mondjuk egy gusztustalan fószer fenékbe dug, amolyan jó alaposan, hogy fájjon meg vérezzen, és még orvoshoz is kelljen menned vele?

Azért ezt a példát hoztam fel, mert leginkább ez állítható párhuzamba a nők megerőszakolásával. Történik vele valami, egy nagyfokú sérelem, ami során pont a legintimebb, legszemélyesebb szférájába hatolva gyalázzák meg. Ez nem csak holmi kis verekedés, zúzódás, vagy egy törött kéz. Itt az embert, mint személyt nullázzák ki azzal, hogy maximálisan kiszolgáltatottá teszik a lehető legintimebb szféráit érintve.

Innentől kezdve meg pszichológiailag már nem nehéz kikövetkeztetni, hogy mi miért van.

Mivel velem is megesett ilyen, én is autentikus választ tudok adni. Engem az apám molesztált 3 évig. (7-9 éves koromig) Annak idején csak annyit fogtam fel az egészből, hogy kivételezett helyzetben vagyok, mert van egy közös titkunk apámmal, és akkor engem jobban szeret, mint az anyámat. (Anyámmal a kapcsolatunkat mindig valami "ősgyűlölet" övezte már a születésemtől fogva, soha nem értettem miért.) Apám mindig elbűvölő személyiség volt, olyan, akit mindenki szeret és soha senki nem gondolná róla, hogy ilyenre képes. Pszichopata, most már tudom. Olyan meggyőző ereje volt, hogy egy csepp kétely sem volt bennem, mindig tettem, amit mond és elég volt nekem annyi, hogy nem mondhatok el semmit, mert akkor ő börtönbe kerül. Persze a "játékaink" egyre szélesebb skálán mozogtak, közös aktfotózások is voltak, amiből persze anyám még mindig nem sejtett semmit. Vagy nem akart róla tudomást venni. Én sem tudtam mi történik velem, csak akkor jöttem rá, mikor apám elhagyott minket, és én valami láthatatlan erő sugallatára mindent kitálaltam anyámnak. Soha nem felejtem el az arcát. Ekkor voltam már majdnem 10 éves. Utána évekig tagadó fázisba került, annyiszor meghazudtolt, hogy megkérdőjeleztem a saját elmém épségét. Az eredményeim romlottak, semmi biztonsági hálónk nem volt, éheztünk, fél évente költöznünk kellett. Körülbelül 14 évesen kezdtem magam vagdosni, és terápiát kezdtem gy pszichológussal, ő fejtette le rólam a burkot és akkor szembesültem azzal, hogy valójában mi is folyt évekig, és milyen szerepe lehetett ebben anyámnak. Összességében szerintem az én életemben nem az okozza a fő problémát, hogy ilyen megtörtént, (persze az is, hiszen minden abból indult ki) hanem a súlyos következményei. Azóta felnőtt lettem, diagnosztizáltak nálam egy személyiségzavart és egy étkezési zavart, na meg kevert szorongásos depressziót, vannak olyan dolgok, melyekben gyakorlatilag mániákus vagyok.

Mikor rájöttem utólag, hogy gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy anyám ne tudjon róla, pszichiáter előtt hármasban kérdőre vonták, és akkor kivételesen nem mentegetőzött, hanem közölte, hogy őt ez nem érdekli. Kapcsolatunk elmérgesedett, örökké engem hibáztat, mert az apámra hasonlítok, és én tehetek arról, hogy elhagyta őt. Nem volt senki aki megmentsen. Nem volt senki, aki megmentett volna önmagamtól. Az öngyűlölettől.

Persze ma már többéves pszichoterápia után másképp látom a dolgokat, és van egy nagyon jó párkapcsolatom, de így vagy úgy, együttlétek alatt, vagy akár az abnormális viselkedésemben mindig szembesülök azzal, hogy mit tettek velem. És a személyiségzavarom örökké megmarad, amivel együtt kell élnem és napi szinten kontrollálnom kell, ha nem akarom, hogy az emberi kapcsolataim rámenjenek.

Kérdező, azt írtad, hogy a pszichológia háttér is érdekel, nos az egyik zárómban ez a részlet szerepel:

"Előtérbe kerültek súlyos, gyermekkorban elszenvedett, nárcisztikus sérülést okozó traumái (hosszú ideig folytatott szexuális abúzus, parentifikált helyzetbe kerülése, valamint fizikai nélkülözések). A biztonságot nyújtó érzelmi támasz teljes hiánya, a prolongált kiszolgáltatottság súlyos interperszonális alkalmazkodási zavart eredményezett." Ha esetleg bárkinek kérdése van, szívesen válaszolok, bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett..

Nem vagyok egy agresszív alkat, de aki ilyet tesz, az megérdemelné, hogy ő is hasonlóban részesüljön. Csak egyszer élje át, hogy milyen az, amikor akarata ellenére valaki jó fájdalmasan meghágja.

És akkor ezek azok az "emberek", akik rendszerint soha nem felelnek a tetteikért.