Mi a véleményetek Puzsér Róbertről?
Azok ne írjanak, akik csak a " Csillag Születik " c. műsor alapján alkottak véleményt róla, mert az nem tekinthető Puzsér Róbertnek.
Azok véleménye érdekel, akik legalább a munkásságának a felével tisztában vannak.
Az elég nagy baj, ha nem arra figyelsz az embereknél, hogy mit mondanak, hanem hogy hogyan mondják.
Én úgy gondolom sok mindenről és mindenkiről lemaradnék az életben, ha csak egy általam jól behatárolt stílussal és közlésmóddal rendelkező embereknek adnék lehetőséget, hogy elmondhassák nekem a gondolataikat.
Összességében véve szeretem, mert tehetséges kritikus, nagyon jó meglátásai vannak, humoros, hiánypótló a magyar médiában (bár már 20 évvel ezelőtt kaptunk volna "egy Puzsért"!), a kritikái bennem sok mindent átértékeltek, és sokszor elégedetten és örömmel vettem tudomásul, hogy vannak rajtam kívül is, akik a falra másznak az IHM-től, Ákostól vagy Balázstól... DE!
Szerintem gyakran vannak agyrémei, túl sok mindent lát bele olyan dolgokba, amik valójában sokkal egyszerűbbek annál, mint amit ő gondol róluk, túl sok mindent spiláz túl, túl nagy jelentőséget tulajdonít valójában bagatell jelenségeknek, amikkel a kutya nem foglalkozna, ha ő nem akadna ki rajta, néha már túl erőltetetten kényszerít pozitív vagy negatív jelentést olyan dolgokra, amik valójában baromira nem akarnak annál többet közölni, mint amik.
Ott van pl. a Hajdú Péteres esete! Az rendben van, hogy írt róla egy vagy két éles kritikát, de hogy egy egész hadjáratot indítson egy olyan ember ellen, akit ma már csak néhány kisnyugdíjas követ, azt nevetségesnek tartom. Vagy pl. én Oravecz Nóráról se hallottam, egészen addig, még ő vért és epét nem köpött miatta, egy olyan blogger kiscsaj miatt, akit max. néhány tízezer szingli milf követ, magyarul szintén semmi vizet nem zavar. Azt se nagyon értettem, hogy Szandit miért kellett a "földbe döngölnie". Az megint csak rendben van, hogy van róla egy erősen negatív véleménye, mert valóban förmedvény szövegei voltak, de sosem volt populáris, sosem haladta túl az olcsó tinidiszkókat, az óvodás farsangokat, és néhány gyerekekkazettát, manapság pedig lassan teljesen elfelejtődik (hál Istennek egyébként!), így nem nagyon értem, hogy miért beszélt róla olyan hévvel, hogy majdnem szívinfarktust kapott.
A másik bajom vele, hogy gyakran nem tudom, hogy mire alapozza az állításait, mert nekem sokszor bárminemű objektivitást nélkülözőnek tűnnek a kijelentései, amiket én úgy érzem, hogy gyakran csak indulatból mond vagy ír. Itt van pl. ez az írása: [link]
Mi alapján állítja ezt Gyurcsányról? Nagyon nem kedvelem, mint politikust, de ettől még nem fogadok róla el egy olyan negatív véleményt, aminek nem ismerem a forrását, mert nekem Puzsér ezen írása kb. a Molnár F. Árpád féle összeesküvés elméletek szintjén van.
A harmadik dolog, ami zavar, az a prolizása és a nyuggerozása. Szerinte a prolit és a nyuggert a rezsicsökkentéssel vagy a béremeléssel meg lehet venni kilóra, a prolinak és a nyuggernek nincsenek magasztosabb ideái, és egyébként is, manapság már teljesen jogtalan a nyafogásuk, mert a nyugdíjasok egész jól élnek, Magyarországon nincs nagy szegénység, már régen nem a mindennapi kenyérről van szó, hanem a plazma tv-ről és a horvát nyaralásról (valami ilyesmi volt az írásának a lényege). Nem tudom, hogy Puzsér milyen gyakran tette ki a lábát a budai környezetéből, és milyen gyakran járt Borsodban, Zalában vagy Szabolcsban?! Ugyanis hazánkban legalább több százezer embernek még mindig a mindennapi élelemhez való hozzájutás okoz gondot, és teljesen átlagos látvány a lakótelepeken kukázó öregember, aki a 40-50 ezer forintos nyugdíjából sokszor nem tudja befizetni a fűtést és télen a fagyhalál fenyegeti. Ilyen közegben lehet, hogy tényleg nincsenek az embernek szofisztikáltabb, világmegváltó gondolatai, hanem az elsődleges igénye a létfenntartás, így evidens módon arra adja a voksát, amelyik párt ezt biztosítja számára és a családja számára.
Leszek én a fehér holló.
Egy tehetségtelen ripacs, de olyan mértékben, hogy az már barbárságnak minősül. Egy ingyenélő bunkóparaszt, sok ökörséget összehordó, nagyon lecsupaszított seggtitán.
Mikor megtudtam, hogy az LMP -re szavazott, arra gondoltam:
Hát persze hogy egy viccpártra szavaz egy olyan ember, aki maga is egy vicc. Bár, jobban belegondolva, még viccnek is rossz..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!