Szerintetek nem gáz, ha 24 évesen nem dolgozom sehol? Nem ciki, hogy a szüleim tartanak el, fizetik a hobbijaimat, tankolják az autót, motort meg ők adják úgymondván a "fizetésemet", amiből eljárogatok ide-oda, egyszóval mindent ők fizetnek? **

"nem húzom le anyámékat, van miből adni, és eddig soha nem mondták hogy menjek dolgozni ha venni akarok valamit."

Egy gondolatébresztő kérdés: mihez fogsz kezdeni amikor anyádék már nem lesznek? Míg a gimis volt osztálytársak felépítettek egy önálló életet (mind anyagilag mind lelkileg) te mit fogsz tudni felmutatni addigra mint eredményt az életedben?

Privát véleményt kérdeztél, szerintem gáz. Azt írod, van miből adni, ez oké, de én tök kellemetlenül érezném magam ennyi idősen, hogy anyánék pénzelnek, hogy teljes mértékben függök tőlük anyagilag. És nem is szívesen járnék el partizni veled, mert kívülről én lehet, hogy csak a gazdag szülők csemetéjét látnám, és tök rosszul érezném magam, hogy keveset tudok csak egy-egy buliban költeni, pedig csomót dolgozok, te meg, aki nem csinálsz semmi, szórod anyuci pénzét.

Nem bántásból, de nem lehet, hogy a külvilágnak ez így jön le?

Szerintem nem gáz. Én sajnos betegség miatt 6 év alatt végeztem a gimivel, de utána két helyen tanultam egyszerre, így lettem gyógypedagógus és pszichológus, mindkét diplomám kitűnő. Engem is kvázi eltartottak, de hallani sem akartak arról, hogy ne tanuljak, hanem dolgozzak... nekik ez fontos volt, a betegésgem után egyszerűen hallani se akartak arról, hogy ne kapjak meg mindent, amire szükségem van. (nem amit akarok, amire szükségem van). Nem laktam drága albiban, jó volt az ócska kolesz, nem buliztam el a pénzüket, szórakoztató könyveket nem vettem, csak szakirodalmat, de inkább napokig kutattam könyvtárakban elérhető példány után, hogy erre ne kelljen költeniük.

Szóval addig, amíg minden részletet nem tudunk, nem ítélhetünk el senkit azért, mert a szülei pénzéből él ennyi idősen.

Én saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy tanulás és munka együtt nem megy. Egész egyszerűen annyira kikészültem a hajtástól és a napról-napra-túlélés-erőfeszítéstől, hogy semmi, de semmi időm és energiám nem maradt a tanulásra. Így végül az egyetemet sem tudtam elvégezni.

És most nem tartok sehol az életben.

Szóval, kedves kérdező, ne hallgass azokra, akik azt mondják, hogy ez ciki, hanem adjál hálát érte! Nem maradsz le semmiről, hidd el!

Még senki nem sóhajtott fel úgy a halálos ágyán, hogy "Jaj, bárcsak több időt töltöttem volna munkával!"