Milyen gyakran jártok étterembe ?
Mi nagyon ritkán. Évente csak 1-2-3 alkalommal. Megtehetnénk gyakrabban is, de valahogy nincs igazán rá igényünk. Pont 1-2 hónapja beszélgettünk erről, hogy miért nem járunk gyakrabban, mehetnénk gyakrabban is, jó program lenne, fel is lelkesültünk, hogy hú de jó ötlet, tényleg akkor menjünk, hurrá, hajrá, aztán nem lett belőle semmi. Érdektelenségbe fulladt az ötlet.
Ahova néha beülünk, azzal a hellyel meg vagyunk elégedve (több éttermet végigjártunk, mire megtaláltuk és kiválasztottuk a számunkra legszimpatikusabbat, mindig oda járunk vissza), a kiszolgálással, az ételekkel, az árakkal is meg vagyunk elégedve, de megmondom őszintén, még ha egyáltalán nem tartom drágának, akkor is szívesebben költöm azt a pénzt könyvekre, ruhára, szülinapi ajándékra, lakáskiegészítőre, lakásdekorra, háztartási gépekre vagy valami másra, mint hogy csak úgy "megegyem" az árát. Valahogy mindig bennem van az, hogy "otthon én ezt a negyedéből kihozom", akkor minek fizessek érte négyszer annyit. (Persze tudom: a kiszolgálás, a szép környezet, az élmény, meg hogy nem nekem kell vele órákig dolgoznom stb., de mégis.)
Mi számít étteremnek? A gyorsétterem is?
Heti kétszer eszek gyorsétteremben (plázában), a többi napon home office van, így magamnak főzök. Igazi, hangulatos étterembe kb. kéthetente járunk a párommal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!