Könnyen megtaláltad a helyed az életben?

Akkor szerencsés vagy... Sokaknak fogalmuk sincs, mit szeretnének és az egon kívül semmi motivációjuk nincs az életben.

Nekem megvan a motivációm, megvan, mit szeretnék, csak még nem találtam, kaptam meg ennek a lehetőséget erre

Van egy alapbetegségem, amivel eleve hátránnyal indítottam az életben. Étellel szerettem volna foglalkozni, de emiatt nem lehetett. Volt egy tantárgy, ami nem ment, amiatt meg egy-, a 2000-es évek II. felétől induló menő dologgal nem foglalkozhatok. Elvégeztem egy olyan képzést, ami változással kecsegtetett, de rájöttem, hogy intro vagyok, ami hátráltat.

Így maradtam egy senki, középszerű valaki.

Mentem egy b.zi nagy üres kört az életemben.

14 évesen az általános suli mellett volt egy jntézet ahova a szerelmem járt ill ahol lakott. (Első randi, első csók első barátom, nagy szerelem stb.)

Mindig agyaltam azon de jo lenne ott dolgozni majd es akkor mindig egyutt lehetnénk.

Aztán ment tovább az élet, általános után szakközépiskola erettségi, aztan fősuli, aztán külföldi munkák, vagy többféle magyar városban is éltem dolgoztam, család gyerek válás, 35+, megint munkanélkuliség, erre a munkaugyiben is random jelentkezve mindenhova, felvettek oda dolgozni ahova 14 évesen akartam menni(számvitel pénzügy).

Tehát 20-30 év mulva millio munkahelyet kipróbálva tök frleslegesen, ott dolgozom ma amit 14 évesen néztem ki 8.ban..

Könnyen, mert valahogy alakult magától. Nyilván tettem is érte. De nem úgy, hogy már nagyon fiatalon volt egy konkrét célom és azért kellett küzdenem. Tanultam, hogy normális munkám legyen, de én akkor még nem tudtam, hogy pontosan mit akarok csinálni.

Szerintem nagy szerepe volt a szerencsének, hogy viszonylag fiatalon olyan helyre kerültem, amit szeretek, aminek látom értelmét és így szívesen csinálom. Persze volt lelkizés időnként, hogy jó helyen vagyok-e. De aztán ahogy körülnéztem, mindig rájöttem, hogy szerencsés vagyok, mert nagyon béna helyek vannak, hülye munkatársakkal, nem jó körülményekkel, lélekölő munkával.

Az én életem eddig nagyon jól alakult, bizonyos téren.

Jó munkám van, szeretem, jól keresek vele. Van pénzem, tartalékaim, ilyen szempontból nagyon sínen vagyok. Persze kellett hozzá egy csomó tanulás, munka, szerencse is.

Hobbijaim is vannak, azokra is tudok időt szakítani, szóval nem is unatkozok.

Az egyetlen bajom a párkapcsolat, tiniként sokat szekáltak ezért önbizalmam semmi. Volt pár barátnőm, mert amúgy jól nezek ki és kezdeményeztek, de tudtam hogy nem vagyok alkalmas a kapcsolatra szóval mikor kezdtem őket megszeretni mindig eltoltam magamtól, mert "jobbat érdemelnek". Aztán most itt vagyok 25 évesen, valós párkapcsolati tapasztalat nélkül. Már dolgoztam magamon annyi hogy menne, csak nem ismerek meg új embereket szóval nehéz. De ez az egyetlem bajom, szóval összességében én azt érzem kihoztam a maximumot a lehetőségeimből.