Álom közben bennetek rendszerint tudatosul az, hogy ha elvont hülyeséget álmodtok, akkor az egy álom és nem a valóság? (Szavazás)
Elvont, nem realisztikus álmokra példák:
Azt álmodod, hogy autót vezetsz, de az hirtelen átalakul egy kerékpárrá amit tekersz, közben a város amiben mentél, az is más lesz egyik pillanatról a másikra.
Beszélsz egy középiskolai tanároddal az iskolában (úgy, hogy már 12 éve elvégezted) akivel végül összejössz és ez teljesen természetesnek is hat, de közben átalakul egy másik emberré, majd hirtelen csak egy póló lesz rajtad és úgy járkálsz az iskolában, alul végig pucéron.
Bennem valamiért az esetek 99%-ában nem tudatosul az, hogy álmodok, bármennyire is hülyeséget álmodok... mintha az agyam ilyenkor kikapcsolná a józan gondolkodást.
Életem során kb 2x tudatosult bennem alvás közben, hogy álmodok, de így sem tudtam benne azt csinálni, amit akarok (pl repülni) és fel is keltem elég hamar, mert tudtam, hogy alszom.
Nagyon érdekelne, hogy ez egyrészt miért van, másrészt, hogy mennyire jellemző másokra, hogy a példákhoz hasonló egyértelmű esetekben se vegyék észre, hogy álmodnak, mint én?
Ritkán tudatosul, hogy álmodok, de olyankor általában sikerül megragadni a lehetőséget és irányítani az álmomat.
Az viszont még jobban érdekel, hogyan lehetne az ébrenlétbe megélni az álomhoz hasonló mélyebb lelki, fizikai hatásokat akaratlagosan.
Szoktam így járni, de többnyire nem tudatosul bennem.
A legtöbbször akkor jövök rá, hogy álmodok, amikor valamilyen vizsgát kéne tennem, érettségi vagy ilyesmi, vagy az általános iskolába álmodom magam a gimis osztálytársaimmal. Olyankor mindig megvan az az érzés, hogy valami nem stimmel, gondolkozok és beugrik, hogy de mi már több, mint 10 éve túl vagyunk ezen, szólok nekik, senki nem reagál kimegyek onnan, és felébredek.
Vannak olyan szürreális álmaim is, amiben nagyon ritkán rájövök, hogy ez egy álom és tudom irányítani, de akkor is felébreszt az agyam.
Amúgy valahol azt olvastam, hogy azért vannak ilyen szürreális álmaink, mert az agy próbál kiszámíthatatlannal szórakoztatni. Az enyémekből horror filmeket lehetne csinálni. Valószínűleg azért ébredsz olyankor fel, mert amikor tudatosul benned az álom kilépsz a REM fázisból.
A szürreális álmokat még értem is. Én tényleg csak azt nem értem, hogy miért nem jövök rá szinte soha, hogy ez nem lehet valóság, csak álom, ehelyett kanyar nélkül elhiszem, mintha teljesen természetes lenne...
A szavazatokból is javarészt ez jön le, hogy ezzel mások is így vannak, tehát ez egy ugyanolyan tulajdonság, mint a csuklás, tüsszentés, stb.
Csak ezt nem tudom megérteni, hogy miért hisszük el a baromságokat amikor álmodunk :D
Bennem sose tudatosul. Pár hónapja pl. azt álmodtam, hogy választás napján este megköszönték a LEGYEKNEK ís a magas részvételt. Emlékszem, hogy ezt kicsit furának találtuk álmomban is, de nem akadtunk fenn rajta annyira.😃 Olvastam valamit, hogy ilyenkor a logikus gondolkodásért felelős terület teljesen leáll kb. De hogy ennyire...
De ami a tudatos álmodást illeti, apukám már mesélt olyat, hogy tudta álmában is, hogy álmodik, ezért meg akart jegyezni valamit, amit viccesnek gondolt. Sikerült is neki, és valami random, egyáltalán nem vicces szó volt.
Megkérdeztem kíváncsiságból ChatGPT-t is, ami megerősítette azt amit az 5. válaszoló is írt (hogy a logikus gondolkodásért felelős agyterület sokkal kevésbé aktív), ami viszont érdekes volt még, hogy csináltak egy kutatást is, amiből ugyanaz az eredmény jött ki, mint itt a szavazásnál, azaz, hogy az emberek 80%-ka nem képes álmodás közben rájönni arra, hogy álmodik, bármilyen f*szságot is álmodik.
A válasz itt olvasható:
Az álmaid és a hozzájuk kapcsolódó tapasztalataid nagyon is jellemzőek az emberek többségére. Amit leírtál, az a nem-lucid (nem-tudatos) álmokra vonatkozik, ami az álmok alapértelmezett állapota a legtöbb embernél. Nézzük meg részletesebben, miért alakulhat ez így, és mennyire gyakori:
Miért nem veszed észre, hogy álmodsz?
1. Az agy "logikai szűrője" alvás közben kikapcsol:
Álmodás közben az agyad frontális lebenye, ami a kritikus gondolkodásért és a valóságért felelős, kevésbé aktív. Ezért tűnhet teljesen természetesnek az álombeli abszurd logika és események, például hogy az autód kerékpárrá alakul, vagy hogy egy tanár hirtelen másik személlyé változik.
2. Az álom világában minden "normális":
Az álmok belső logikája eltér a valóságtól. Az agyad hajlamos elfogadni azt, ami történik, mint természetes folyamatot, mert az álomvilágban nincs referencia a valóságra, hacsak nem tudatosulsz (lucid álom).
3. Tudatos álmok ritkasága:
Ahogy említetted, néha tudatosult benned, hogy álmodsz, de ez nagyon ritka jelenség. A lucid álmodás (tudatos álom) speciális készség, amit bizonyos gyakorlatokkal fejleszteni lehet, de nem mindenkinél működik automatikusan.
4. Érzelmek dominanciája:
Az álmok során az érzelmi központok (pl. amygdala) aktívabbak, mint a logikus gondolkodásért felelős részek. Ezért sokkal inkább átéljük az álmot, minthogy elemeznénk, mi történik.
---
Mennyire jellemző ez másokra?
1. Az emberek többsége nem veszi észre, hogy álmodik:
Kutatások szerint az emberek körülbelül 80-90%-a nem tapasztal rendszeresen tudatos álmokat. A legtöbben csak ritkán, esetleg évente néhányszor élik meg azt a felismerést, hogy álmodnak.
2. Lucid álmodók kisebbsége:
Az emberek kb. 20%-a képes időnként tudatosan álmodni, de közülük is csak nagyon kevesen tudják ezt rendszeresen, vagy irányítani az álmot (pl. repülni, megváltoztatni a környezetet).
3. Abszurd álmok normálisak:
Az olyan elvont és abszurd álom, amit példaként hoztál fel, nagyon gyakori. Az álmok természetéből fakad, hogy nem-lineárisak, összevissza logikával működnek, és a valóság törvényeit megszegik.
Daily Dose of Interneten volt ilyen videó, ami viszonylag tök jól bemutatja az álmokban előfordó baromságokat, amikre nem jövünk rá, hogy az.
Nekem viszonylag realisztikus álmaim vannak, általában nem néznek ki úgy, mint egy LSD-trip. Épp ezért ha valami kicsit is fura, akkor meg szoktam magamtól kérdezni, hogy most álmodok-e, és nagyon gyakran rájövök, hogy igen.
A teljesen biztos eset az, mikor elmegyek wc-re, de gyanúsan nem érzek semmi mást azon kívül, hogy pisilnem kell. Pl. tél van, sok réteg ruha van rajtam, lehámozom magamról a rétegeket, és nem pázik a púzóm, akkor fixen megkérdezem magamtól, hogy biztos, hogy ez a valóság, és nem bepisilni tervezek éppen?
Ami még fel szokott tűnni, hogy nagyon nehezen megy elolvasni egy szöveget. Nincs baj a szememmel, nem vagyok diszlexiás, vagy ilyesmi. Szóval ha a szöveg nem fix, mozdulatlan, és tökéletesen olvasható, az azért van, mert nincs szöveg, csak azt álmodom, hogy olvasok valamit.
Harmadik tipikus dolog, hogy visszaálmodom magam egy olyan szakaszába az életemnek, ami a mostani életemmel összeegyeztethetetlen. Pl. álmomban középsikolás vagyok, és eszembe jut, hogy dehát én egyszer mintha már érettségiztem volna, és egyébként van diplomám, meg "felnőtt" munkám. Vagy, ha az erdőben kirándulva random felszállok, hogy fentről nézzem meg a tájat, lebegek, suhanok, és egszer csak eszembe jut, hogy basszus, amúgy én nem tudok repülni.
Egyébként ilyenkor fel tudom ébreszteni magam szándékosan, de nem szoktam, mert innentől olyan az álmom, mint valami interaktív játék. Pl. kreál az elmém egy nagyon helyes pasit, aki elsétál előttem, akkor vissza tudom tekerni, hogy sétáljon el még egyszer :D Vagy, ha valami nagyon rosszul sült el, akkor vissza tudok menni a történetben arra a pillanatra, ahol meg lehet akadályozni, és úgy képzelem el a dolgokat, hogy nekem tetsző vége legyen. Tudok ilyenkor direkt olyat álmodni, hogy a halott szeretteim élnek. Valamennyire a tudatomnál vagyok, tisztában vagyok vele, hogy ha felébredek, nem lesznek ott, de olyan jól esik. Pár napja kimaxoltam, mikor ténylegesen felébredtem, akkor pár percre azt sem tudtam, hogy hol vagyok, hogy kerültem ide (a lakásba, ahol négy éve lakom), mert annyira beleéltem magam, hogy mamámnál borsót fejtünk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!