Miért érzem magam lemaradva?

Próbálok rövid lenni, minden részletre kiterjedten.

Gyermekkorom óta azt érzem, hogy kevesebb vagyok mint mások. Anyám aggódása és mivel szegények voltunk minden unokatestvérem menőbb volt mint mi.

Például ha elakartam menni buliba, se normális ruhám ( erre példa később) se engedély nem volt.

,, Zolika nem mehet, ilyen későn biztos nem "

Mikor 16 éves voltam a falunkból nem mehettem ott aludni sehova, ezért a lányok akikkel ismerkedtem mindig a menőbb srácokat választották. Egy közeli városról beszélek, mivel a faluban nem volt nagy élet. Suli miatt ha valakivel összeismerkedtem, mindig ez volt a vége.

Ez miatt rendszerint maradinak éreztem magam. Nem jártam később sem szórakozóhelyekre, mert nem tudtam, hogy működik. Nem éreztem magam jól, mert idegen volt az egész. Plusz mivel nem voltam menő, azon feszültem, hogy mindenki rajtam nevet.

Volt olyan, hogy az unokatesóm meglátott egy buli mellett, ahova nem is akartam bemenni, majd odajött, hogy így be ne merjek menni, melegítőben.

Kb 19 évesen kezdtem el dolgozni, ez miatt elköltöztem, ekkor volt az áttörés. Saját lábra álltam és pár év alatt teljesen mínuszban kötöttem ki, mivel minden olyan ruhát, dolgot megvettem, amit régen nem lehetett.

Kb 20 évesen megismertem a volt feleségem, ők nagyon gazdagok. Ott éltem velük. 9 év kellett ahhoz,hogy rájöjjek, amit csinálunk az semmit nem ér. A szülei pénze miatt mindenhova eljutottunk, de nekem ez 29 évesen már kellemetlen volt, mintsem jó.

Ez miatt lett sok vita, majd a vége az, hogy elváltunk 5 év házasság után.

Jelenleg 2 éve albérletben élek.

A fizetésem kb 430 ezer forint. Nincs gyerekem, jelenleg nem is szeretnék.

Van egy párom azóta, nagyon jól megvagyunk.

A probléma az, hogy a gyermekkorom ismétli önmagát.

A korábbi iskolatársaim, ismerőseim, mindenki aki akkor a környezetemben volt, utazgat, vállalkozik, sikeres, sokan szeretik ( látszólag )

Én pedig senkihez nem állok közel, kivéve a páromat.

Nincsenek fiú barátaim, se lány barátaim, se haverok, se senki. Azt érzem nem is lesz 32 évesen senki már, hiszen az összes ismerősöm gyerekkori haverjaival lóg. Az instan folyamatosan látom a 20 fos férfi haverokat, mindannyian menők, én pedig itt ülök egyedül.

Sokszor gondolkodom azon, ha meghalnék senki se venné észre, max a főnököm, mert nem mentem be dolgozni.

Sokszor azt érzem, hogy kevés a pénz amit keresek, máskor meg azt látom, hogy mások 200 - 300 ezret keresnek. Nem igazán tudom, hogy mi lenne a megoldás.

Tudom, hogy az itteni picsogás sem segít, de le kellett írnom.

A párom azt mondja, hogy ne foglalkozzak azzal amit látok. Vagy nem igaz, vagy pedig nem tudjuk mi van mögötte és ahogy én is futtattam magam a nullára, a volt felesegem szülei miatt, úgy lehet ez is arról szól.

Pszichologusnal is jártam már, de azt is abbahagytam..