29 évesen mennyire vagyok lemaradva az életben?

Semennyire. Én 30 éves koromra összeraktam magamnak egy olyan életet, amiben le tudnám élni az összes hátralevő évemet. Nyilván azzal fogok foglalkozni a továbbiakban, hogy továbbfejlődjek ennél és extrák is legyenek benne, mert mindig van mit, de lényegében megvannak azok a dolgok, amiket minimumként elhatároztam, mikor még középiskolás voltam.

És nem, az én életemben sosem volt terv a gyerek, a házasság is inkább csak egy extra. Ezek az emberekkel általában csak megtörténnek és nem számítanak eredménynek a szememben (egy régóta tartó jó házasság és egy sikeres felnőtt gyerek már igen). Én jobban örülök annak, hogy jegyben járok a párommal (örülök, hogy a társam, egy megfelelő ember jegyzett el ahelyett, hogy magának az eljegyzésnek örülnék) és a szememben az lenne épp a kudarc, ha a nyakamon lenne egy utánfutó és már asszonynak számítanék, hatalmas hassal, tejtől csöpögő, lógó mellekkel, hormonális kilengésekkel, kialvatlanul, bekorlátozva, szüneteltetve a munkámban és hátráltatva az edzésben, időhiányban és visszataszítóan érezve magam. Számomra ez borzasztó és hatalmas érvágás lenne. Ehelyett hálás lehetek azért, hogy lett két diplomám és egy aranyos kis lakásom. Hogy van egy kényelmes munkahelyem, ahol rendesen megfizetnek, hogy eljárhatok szórakozni, sportolni, hogy szabad vagyok, mint a madár és ebben van egy kiváló partnerem. 🤷‍♀️ És örülök, hogy ezen dolgozhattam, ebbe tolhattam pénzt (számomra) hülyeségek helyett, amivel (számomra) csak elbasztam volna az életem és amikért csak utálnám magam, ha abban kellene élnem.

Én szánom a fiatal anyukákat, akik mindent feltettek erre a lapra, te pedig rájuk irigykedsz. Biztos valaki engem is szán, amiért nem gyerekbe fektettem fiatalon, hanem más dolgokba, de leszarom. Én az elmúlt tizenpár évben önazonosan és célirányosan cselekedtem és erre büszke vagyok. Az ember csak úgy lehet boldog, ha tudja, hogy mi teszi tényleg teljessé és annak irányába cselekszik. IDŐBEN.

Én nem irigylem,azt akinek gyereke van,és még 30 sincs.

A legjobb éveiket gyerekneveléssel töltik.Állandó anyagi függőség.

Másrészt nem verseny az élet.És nem indulunk egyenlő pozícióból.

Akkor mi értelme lenne versenynek felfogni?

Az számít,hogy amíg élsz mennyire érezted jól magad!

"1: Dehogy. Én 25 vagyok és egy putris munkanélküli szintjén élek. Se munka, se csaj, se jogsi. Én győztem bibí!! 😁😁😁"

De szupi!!! 😁

Ne értsd félre, de örülök, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Nekem még rendes végzettségem sincs, én győztem!