Csak én vagyok lemaradva? A volt osztálytársaim már mind önállóan élnek, és soknak gyereke is van.23-24 évesek vagyunk.

Ne szégyelld magad és emiatt ne szakítsd meg a kapcsolatokat, ha egyébként jól működnek. Egyáltalán nem biztos, hogy lenéznének (amelyik igen, az mondjuk tényleg felejtős), sőt, lehet, hogy még jobb állást is segítenek így vagy úgy szerezni. Sajnos ez manapság kapcsolatoktól is függ.

Ettől függetlenül megértelek, én is úgy érzem, hogy mindenkinek jobban megy körülöttünk, mint nekünk.

Hát most mit lehet erre mondani? Az élet olyan, hogy az boldogul jobban, aki élelmesebb, felismeri és kihasználja a lehetőségeket, el tudja adni magát, jól tud másokkal kommunikálni, rámenős stb.

De azért lenne néhány tanácsom:

te is próbálj meg Ausztriában dolgozni

keress egy pasit, akinek jó állása van (vagy ha nem is, együtt mégis könnyebb mint egyedül)

tanulj ki egy jó szakmát, esetleg kezdj el egy versenyépes szakot az egyetemen (azt nem tudom, milyen eredményeid vannak érettségin, de ha megfelelőek, még nem késő valamit elkezdeni). Egyetem/főiskola mellett is lehet dolgozni, illetve ott vannak az államilag támogatott helyek, és ösztöndíjak. Az egyetem inkább csak az ember idejét veszi el.

Szerinted miért dolgozik mindenki külföldön??

Egyik csoporttársamat Bécsben kinevették az egyetemen, amikor meghallották Pesten mennyit kap. Ugyanaz a cég, ugyanaz a pozíció. Itthon nettó 200, Bécsben 1+millió. Ez ilyen egyszerű.

Az én bnőm nettó 2 milliót keres Londonban. Mihelyst végzek az egyetemmel, én is csatlakozok hozzá! Abból azért lehet menni nyaralni, na.

Az, hogy ki mikor házasodik, és mikor akar gyereket, nem lemaradás kérdése.

A pénz meg tudod, nem minden. Én is dolgozhatnék Ausztriában, de nem fogok. Igaz, hogy ott többet kereshetnék végzettséget nem igénylő fizikai munkával, mint itt diplomás közalkalmazottként, de nekem fontosabb az, hogy olyan munkát végezzek, amit szeretek, és legyen lehetőség a szakterületemen belül fejlődni. Idehaza megbecsült munkaerő vagyok, megbecsülik a szaktudásomat. Odakint csak egy bevándorló lennék. Igaz, hogy nem úszok a pénzben, de mint mondtam, számomra vannak fontosabb dolgok is.

Az, hogy valaki mit tud felmutatni, az az én mércém szerint nem az autóban, bankszámlában és a gyerekek számában mérendő.

Az önteltséget, nagyzolást és lenézést viszont én sem bírom. Nekem is volt olyan ismerősöm, aki úgy lenézően előhozakodott azzal, hogy velem ellentétben ő mennyi mindent elért már az életben. Úgy findoman visszakérdeztem: ugyan mit? Netán orvosként dolgozik? Vagy mérnökként? Esetleg gyárigazgatóként? Ja, hogy betanított munkásként, és oda is csak barátnője közbenjárásával vették fel? És nem mellesleg a barátnője lakásában él, a barátnője autóját vezeti, tényleg baromi sokat elért.

True story:

28 évesen találkoztam egy volt osztálytárssal, és elkezdett csodálkozni, hogy én még nem nősültem meg.

Kérdem én, és te? Ááá, ő elvált...

Na mondom, bammeg akkor meg mit dumálsz, ugyanott tartasz...:D

Szia!

Én 23 éves lány vagyok de ugyanezt tapasztalom amit te is. Pár volt osztálytársamnak/évfolyamtársamnak már gyereke van vagy most terhes, férjhez mentek stb.

Még nekem barátom sem volt ennyi idősen.

Kezdem kicsit cikinek érezni az egészet.

Jó nem a gyereket meg a házasságot irigylem hanem, hogy van aki már dolgozott (én meg max párszor de nem rendes munka hanem alkalmi).

Nyáron végzem a sulival is. Semmit sem tudok felmutatni csak azt, hogy tanultam..

Az évben lenne osztálytalálkozó de arra sem megyek el mert nem tudnék semmit mesélni.

Szóval nem vagy egyedül ezekkel a dolgokkal.

23/L

Én is le vagyok maradva. Évek óta sikertelenül próbálok munkát keresni, egyszerűen nem találok normálisat, ahol hosszú ideig ott tudnék maradni. Amik eddig voltak, szinte már az első héten megutáltam. Fél évente becsúszik egy lehetőség, de mindet elutasítom, mert munkaidő kivétel nélkül reggeltől estig tart, ráadásul dolgozzam magam halálra. Csak ilyen állandó túlórás, egész napos, sokműszakos, szakadj meg a munkában állásokat találok, semmi egyebet. Ezektől már az első nap rosszul vagyok.

Nagy vágyam volna egy barátnő, vagy barátok, de egyik sincs, mert nem tudok ismerkedni, nincsenek kapcsolataim. Mások meg állandóan a barátaikkal, szerelmükkel mászkálnak, senki nem jár sehová egyedül, rajtam kívül. Nagyon szeretnék már saját autót, de pénz nélkül azt sem tudok venni.

Minden korosztályomba tartózó ember dolgozik, van pénze, van autója, vannak barátai, szerelem, gyerek, amiket te is írtál. Én meg itt vagyok tök egyedül, pénztelenül, 24 évesen még mindig teljes mértékben a szüleimre támaszkodva.

Sokszor nincs kedvem semmihez, egész nap csak aludnék, szidom a többi sikeres embert, irigykedek, hamar ideges leszek, mindig feszült vagyok, nem jönnek a gondolatok, nem tudom mi ez. Valami bajom van, mintha depressziós lennék. Megőrít ez az élet így, de nem tudok ellene mit tenni. Ismerem magam, ha elmennék dolgozni a néhanapján ajánlott egész nap dolgozd szét az agyad munkára, akkor attól még betegebb lennék. Utálom, mikor nincs időm semmire, nincs időm élni. F

22 éves vagyok.

Büfészakon tanulok, amiből ki is ábrándultam már, komoly kapcsolatom még nem volt. A fiúk durván nem vesznek észre, pedig az arcom átlagos, a testalkatom egész jó.