Csak én vagyok lemaradva? A volt osztálytársaim már mind önállóan élnek, és soknak gyereke is van.23-24 évesek vagyunk.

Elképzelni sem tudom, hogy miből tellik nekik minderre, mert nekem még egy szobát bérelni sincs pénzem pedig dolgozom évek óta. Én a szüleimmel lakok, egy kis panellakásban, nincs is nagyon kilátásom önálló életre, gyűjtögetünk, énis, ők is lakástakarékban, de az csak 2 év múlva jár le és akkoris hitelfelvétel szükséges hozzá pluszban. Amit pedig nem biztos hogy kapok a kevés fizetés miatt. Szóval totál kilátástalan minden. Ők pedig mind a párjukkal laknak, vagy a haverjaikkal, és a lányok közül 10ből 6 nak gyereke is van már. Nem tűnnek úgy mint akik nélkülözve élnek, saját autó, szép ruhák, külföldi nyaralás. A végzettségünk egy szinten van, nincsenek nagy szakadékok, hogy ez emiatt legyen. Persze pár baráttól kipuhatoltam a dolgokat, egyöntetűen az a válasz, hogy vagy ők, vagy a pàrjuk ausztriában dolgozik ( napi átjárással).Mióta ezt látom, annyira szerencsétlennek érzem magam, hogy inkább megszakitottam velük minden kapcsolatot, mert nem hiányzik hogy sajnáljanak, meg lenézzenek. Én hiába keresek minden erőmmel jól fizető munkát, nincs, nem kellek, nincsenek olyan kapcsolataim amik a javamra lennének, nincs nagy szám, önbizalmam, semmit nem tudok felmutatni. Osztálytalálkozóra sem megyek el emiatt.