Ha 30 éves koromig nem vittem sokra, akkor ez már valószínűleg így is marad? F

Idén nyáron töltöttem be a 30at. Ez egyfajta rádöbbenést is hozott arra, hogy az emberek többségéhez viszonyítva mennyire különböző a hozzáállásom az élethez, a gondolkodásom, világnézetem. Ez a lustaság, nemtörődömség, introvertáltság, kihívásoktól ódzkodás megspékelve a gyerekkorom óta megmutatkozó hátráltató tulajdonságaimmal (kétbalkezes, szerencsétlen, bamba, lassú felfogású) ahhoz vezetett, hogy 30 évesen is úgy élek, viselkedem, gondolkozom mint egy kamasz gyerek. Édesanyámmal élek, ugyan el tudom látni magam, a legtöbb teendőt el tudom intézni önállóan is, tehát ilyen téren nem szorulok segítségre, viszont az alacsony fizetésem miatt egy ma normálisnak tekintett színvonalon nem tudnék megélni (pl. lakás bérlése, pláne vásárlása nem kivitelezhető). Van egy diplomám, amivel nem tudtam elhelyezkedni, jó lenne még valamit tanulni, de csak halogatom, sajnálom rá a pénzt és az időt. A jogosítványt is sokan mondják hogy tegyem le, attól meg a bambaságom, szerencsétlenkedésem tart vissza. A "férfias" fizikai munkákhoz is béna vagyok, ez is zavar hogy nem tudok férfiként tekinteni még magamra se. Nem is volt barátnőm, de szerintem már nem is tudnék mit kezdeni vele, annyira elrugaszkodtam a valóságtól ilyen téren is. Szóval ez van, érzem hogy sokan furán néznek rám vagy lenéznek mert egy 30 éves, anyjával élő, egyedülálló, csóró, balfácán vagyok, de azért bennem van hogy a hozzállásom is szerepet játszott ebben hogy így alakultak a dolgaim. Az meg a sok gyerekkori trauma miatt is alakulhatott ki, nem sok sikerélmény ért gyerekkoromban, sokat csúfoltak a kinézetem miatt és sokat kerültem olyan helyzetbe hogy szerencsétlenkedtem és kinevettek. Szerintetek?