Mi az a mondat (akár pozitív, akár negatív), amit valaki mondott neked, és azóta is a fejedben van?

"Életedet a lelkemben hordom." - mondta a legjobb barátnőm. Ez a mondat akkor nagyon "betalált", meghatott. Egymás lelki társai voltunk. Azóta elsodort minket egymás mellől az Élet. De ha lenne rá lehetőségünk, biztos, hogy ugyanonnan tudnánk folytatni, ahol anno abbamaradtak a dolgok.

#5 Pedagógusként mondom neked, hogy az ilyen visszajelzések tartanak minket a pályán. Kevés felemelőbb dolog van a diákjaink felől érkező elismerésnél, megbecsülésnél. Talán csak az, ha látjuk, hogy jó irányba állítottunk benneteket, jó embereket neveltünk belőletek, akik megállják a helyüket a világban. Az ilyen történetek százszor többet érnek, mintha megduplázták-megtriplázták volna a bérezésünket. És nem vennék rá mérget, hogy a kolléga nem emlékszik már erre a beszélgetésre. Ne becsüld alá őt. ;)

11, olvasva a válaszod, írtam is neki :) Nem akartalak titeket lebecsülni, sajnálom, ha így jött le. Magamból indultam ki, mert én is emberekkel foglalkozok, és igen, érdekel, hogy alakult a sorsuk, vagy a problémájuk megoldódott-e, de nagyon sok minden történik csak egy nap alatt is, és úgy voltam vele, hogy egy tanárnak - még ha annyira jó is, mint az enyém volt - van hat megtartandó órája egy nap, az hatszor 30 fő, majdnem 10 éve érettségiztem, hol emlékszik már rám... De a válaszod miatt ráírtam. Még ha nem is válaszol (lehet, már azóta tök mást dolgozik, vagy bármi), nekem rengeteget jelentettek a szavai, megérdemli, hogy tudjon róla, mekkora hatással volt rám.

Egyébként azóta nekem is sok ilyen barátságom lett, amit te is írtál a válaszodban. A legjobb barátommal egy éve nem beszéltünk személyesen, üzenetben is alig-alig. De ismerem, és tudom, hogy ha újra egy országban leszünk, és tudunk személyesen találkozni, akkor ott folytatjuk majd a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk.

#12

Nem így jött le, nem éreztem azt, hogy bárkit is lebecsültél volna. Csak arra szerettem volna felhívni a figyelmed, hogy sokkal több mindenre emlékszünk, mint gondolnád vagy gondoljátok úgy általában, hiába van/volt több száz vagy akár ezret is meghaladó diákunk. ;) Nekem az arcmemóriám nagyon jó, 100%-ban felismerem minden tanítványomat arcról, nevet nem biztos, hogy minden alkalommal azonnal tudok társítani az archoz egy pillanat alatt, de azért 90%-ban emlékszem a nevükre is. Pedig 20-21 év alatt volt kb. 1100-1200 diákom. Az ilyen jellegű beszélgetések, mint amit te is példaként említettél az #5-ösben, nagyon mélyen megmaradnak bennem évtizedekig is. Gyakran előfordul velem, hogy egy-egy hétköznapi szituációról beugrik egy régi iskolai emlék több évtized távlatából is. Egy közös élmény, egy jó beszélgetés, emberi sorsok, életek, történetek, bármi. Ahogy mi hatással vagyunk rátok, vagy legalábbis próbálunk hatással lenni, (nem mindenkire lehet egyformán hatni :)), ti is ugyanolyan mély hatással vagytok ránk. Ti is tanítotok, formáltok, alakítotok minket nap mint nap.

Örülök, hogy írtál a kollégának. Biztosan jól fog esni neki. :) Hatással lenni valaki életére mindig jó dolog. Főleg pozitívan hatni valakire. Adni. Hozzátenni valamit a személyiségének az alakulásához. Olykor a tananyagnál is fontosabb -sokkal fontosabb- az a kis plusz, amit útravalóul tudunk csomagolni a tudás mellé, hogy jól boldoguljatok az Életben. És néha elég csak egy-egy bátorító mondat vagy szó, ami megváltoztathat mindent.

Kíváncsian várom én is a tanárod reakcióját!

Vagy akár a legjobb barátodét, akivel egy éve nem beszéltél személyesen. ;)

(11)