Mi volt a jeled az óvodában?

Nagyon gagyi jelem volt, utáltam. 🙁

Fésű. Ilyen:

[link]

Mi még nem választhattunk jelet 1983-ban; amit az óvónéni kiosztott ránk, az volt oszt' kész, tetszik - nem tetszik, ez van. Ráadásul olyan agresszív, állandóan üvöltős ordibálós óvónőnk volt, hogy a szülők se merték reggel bekísérni a gyereket az oviba, nehogy őket is leordítsa valamiért, inkább beküldték a gyereket az utcasarokról egyedül: "Ügyes vagy kisfiam/kislányom, meg tudod te azt egyedül is csinálni, csak 10 lépés és hopp, már bent is vagy, na menjél szépen egyedül, anyának/apának sietni kell dolgozni, mert mindjárt elkések". Mi meg ott ültünk az ovi bejáratánál a lépcsőn és sírtunk, mert nem akartunk bemenni. Rettegtünk, hogy mi fog velünk aznap történni. Terror volt minden nap. És mire megszabadultunk az üvöltözős óvónénitől 3 év borzalom után és elballagtunk az oviból, mit ad Isten, általános iskola első osztályában megnyertük a suli legvadabb, legagresszívebb, legüvöltözősebb tanítónénijét is. Juhé... Hurrá. Levegőt se mertünk venni az órán elsőben. Még pislantani se mertünk, mert mindjárt jött a lecseszés, szidalmazás magas C fejhangon visítva. 4 év totális terror után (3 év ovi + 1 év általános iskola, első osztály) maga a megváltás volt az új, kedves, barátságos, aranyos tanítónéni másodikban. Mintha egy angyal szállt volna le közénk. Eleinte nem is értettük, hogy miért ilyen kedves velünk, mi baja van, ezt így is lehet, hogy nem üvöltve? Már hozzá voltunk szokva a folyamatos üvöltéshez és lelki terrorhoz, meg hogy 2 percenként összerezzentünk valamiért és védekező pozíciót vettünk fel, behúztuk fülünket-farkunkat. :D Idő kellett hozzá, mire megszoktuk a kedves tanítónénit. :D Egy igazi tünemény volt. A mai napig hálát adok érte a sorsnak, pedig már majdnem 40 évvel ezelőtt történt.

Mentolos füstölt szalonna.

Ja nem!

Hal.