Miért van az, hogy másoknak minden sikerül, míg nekem semmi?
Már az iskolában se tartoztam a népszerű, kedvelt emberek közé, és így ezáltal mivel introvertált voltam, ki is voltam közösítve. Felnőttként sem volt nagyobb sikerem, a férfiak átvágtak, sose volt még egy jó munkám sem. De aki népszerű annak minden sikerül. Van egy ismerősöm, aki ilyen. Még a pasiját is megcsalta, aki az első szerelme, összejött utána 2 férfival, de végül az első szerelme vissza is fogadta, és össze is házasodtak. A pasinak ez idő alatt egy nője se volt, és a pasi tele is van pénzzel. Persze ennek a népszerű lánynak még végzettség nélkül is összejött egy irodai munka, míg én erre a helyre nem feleltem meg.
Míg velem mi van? Én meg mindenért csak szenvedhetek, az ilyen emberek meg élnek mint hal a vízben. Neki van egy csodás irodai munkája, ahol egész nap ülni kell, míg én meg csak szophatok egész életemben.
Én úgy gondolom, h azért mert alapvetően azok az emberek jutnak ebben a világban előre, akik tudnak valamit nyújtani a másiknak amiből nekik is származik előnyük. És ezek az emberek lehetnek bármekkora parasztok, prolik akár bűnözők, de ha tudnak nyújtani valamit a másiknak (legyen ez pénz v bármi) akkor mindenki pozitívabban fog hozzájuk állni. Persze ez csak egy általános jelenség, vannak emberek akiket tényleg az érdekel h ki milyen ember is valójában, de ez szerintem a ritkábbik eset sajnos:(.
Abból meg amit leírtál, igazából sok információhoz nem jutottunk, az a nő akiről beszélsz hát több ok miatt is lehet sikeres, lehet h bszott gazdag lehet h csak szimplán nagyon jól néz ki, olyanok a kommunikációs képességei amik megfogják az embereket vagy igazából bármi.
És mellékesen megjegyzem azt (és ezért most el lehet engem küldeni mindenféle hímsovinisztának de engem nem érdekel mert tudom h nem vagyok az) de alapvetően a nőknek ilyen szempontból ebből is látszik hogy ma már jóval egyszerűbb életük van mint egy férfinek, mert bármikor elég szétnyitniuk a lábukat és már a toppon lesznek. (ezzel most nem azt mondom hogy akiről itt mesélsz az ugyanígy lett sikeres persze csak szintén egy objektív dolog)
Barátaid, vagy barátnőid vannak esetleg?
Vagy egyedül vagy mindenre?
Van valaki akiben meg tudsz bízni? Van olyan akit közel tudsz engedni magadhoz?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!