Szoktatok csapdákat állítani, vagy tesztelni az embereket?
Pl tárgyakat úgy helyezni el, hogy annak megváltoztatásából te tudni fogod hogy valaki tilosban járt az adott helyen, vagy kutakodott a holmidban. Vagy tesztelni az embereket szóban, akár úgy hogy nem is tudják hogy ez éppen teszt volt, elég ha te tudod hogy átment vagy sem. Esetleg lényegtelen dezinfót cseppenteni el valakinek, hogy azzal tudd kipletykál-e valaki másnak ha visszajut hozzád. Ilyenekre gondolok.
Milyen sűrűn csináljátok? Mik a leginkább visszatérőek nálatok? Volt valami emlékezetes eseted, amikor nagyon örültél az előrelátásodnak, mert beigazolódott hogy van alapja?
30+
"Főleg ezt amit sátán és népizenekara alkalmaz az élete összes területén."
Ezt a manipulációs technikát amit itt láthattál kérdező, alkalmazza az összes masszív közép-és kemény magos ezoterikus. Főleg kifelé a tudatlan emberek felé.
Tegyük fel, hogy én egy tanár vagyok, tegyük fel, hogy azt gyanítom, hogy egy gyerek lop az osztályban, tegyük fel, hogy nincs rá bizonyítékom, akkor megpróbálok olyan helyzetet teremteni, amiben tetten érhetem a lopáson. De előre tervezetten nem fogok lopási helyzeteket kialakítani azért, hogy megtudjam, ki lopós és ki nem.
Szándékos tesztelgetés helyett a megfigyelés és az adott személy megismerése a cél és önmagam fejlesztése önismeret és emberismeret terén is, a tanultakból konzekvenciák levonása.
A szándékos tesztelgetéssel az a bajom, hogy mesterségesen manipulált szituációt hozunk létre amelyben a cselekvő személyről ítéletet alkotunk, aki attól még nem biztos, hogy mindig olyan amilyen a teszt során volt, mert kizárjuk annak a lehetőségét, hogy mindenki változhat, fejlődhet.
"Pl tárgyakat úgy helyezni el, hogy annak megváltoztatásából te tudni fogod hogy valaki tilosban járt az adott helyen, vagy kutakodott a holmidban."
Igen, illetve tudom, hogy mi hol és hogy volt és észreveszem, ha hozzá nyúlt valaki.
"Vagy tesztelni az embereket szóban, akár úgy hogy nem is tudják hogy ez éppen teszt volt, elég ha te tudod hogy átment vagy sem."
Csak akkor, mikor éppen valaki hazugságot ad elő, ilyenkor mit sem sejtve bele kérdezgetek és hallgatom tovább a kiselőadást.
"Esetleg lényegtelen dezinfót cseppenteni el valakinek, hogy azzal tudd kipletykál-e valaki másnak ha visszajut hozzád."
Nem, az elég hamar kiszokott derülni, hogy ki pletykás. Olyan már volt, hogy pletykást használtam postagalambként, de az mind valós infó volt.
"Kivéve ha beigazolódik, hogy nagyon is van alapja. Lepleztem már le hazug embert teszteléssel, teljesen mást mondott mint ami a valódi szándéka volt. Ez azért elég gyakor"
Pont ez az, hogy nem gyakori. Néha előfordulhat, de hogy az ilyesmit annyira gyakorinak képzeled, az már csak a te paranoiád.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!