Mit tettél vagy mondtál volna a helyemben? Nagyon felhúzott!

Egy kínai kajáldában voltam ma, ahol egy (magyar) fiatal csaj szolgált ki.

A kínai főnöke ott ült mellette, de nem szólt semmit.

Elvitelre kértem az adagot, ahol külön dobozba csomagolják a köretet és a húst.

Köretnek krumplit kértem. Sima hasábkrumpli volt, nem az a szokásos hagymás zsíros krumpli. Közben elfogyott a hasábkrumpli, már csak rizs és tészta maradt. Oké, mondom, akkor legyen még egy kis tészta. Már csak egy ujjnyi hiányzott a dobozból.

A hagymás zsíros krumplival nem lett volna baj, ha a tetejére kerül a tészta, az úgy jó.

De a hasábkrumpli nekem nem jó azzal a szósszal, amiben a tészta úszik, azt egy kicsit megborsozom, úgy szeretem.

Ezért megkértem a lányt, hogy rakjuk külön dobozba azt a kis tésztát.

Már itt olyan pofákat vágott, hogy elhűltem, meg ciccegett is hozzá, de nem szóltam semmit.

Nem lehet! (még csak azt se mondta, hogy akkor fizessem ki a plussz dobozt)

Mondom, tudom, hogy nem lehet, oké, de kérdezd már meg a főnöködet (ott ült mellette), hogy esetleg mégis megengedné-e. Nem akartam ugyanis beégetni őt azzal, hogy simán arrébb lépek kettőt, és megkérdezem én.

Úgy felcsattant, hogy majd belesüketültem: Már csak tudom, hogy mit lehet és mit nem! Nem lehet és kész!!

És közben folyamatosan vágta a flegma pofákat, mint akinek nem tetszik valami.

Itt azért már szakadozott az a bizonyos cérna, de azért még mindig szépen kérdeztem meg: és van esetleg alufóliátok?

Van, minek?

Mondom, hogy tegyél bele, légyszi, egy réteget krumplira, és arra már szedheted a tésztát.

Az arcát látni kellett volna. Forgatta a szemét föl-le, és közben a legmegvetőbb mély sóhajjal sajnált le: Jézusom...

El tudjátok képzelni a hangsúlyt.

Na de itt már elszakadt az a bizonyos cérna, felemeltem a hangom és kifakadtam: De azért véleményt nem kérek! Neked nem tanították meg, hogy nem kell mindig kimondani és tartsd magadban?

Csendben dúlt-fúlt, a főnöke nem szólt semmit. Mostmár ő se.

Olyannyira nem, hogy mikor normálisan elköszöntem, hogy szia, nem válaszolt.

Na, akkor jött a párja az előzőnek: És látom, köszönni se tanultál meg!

Azzal otthagytam.

Tényleg én kértem volna ekkora brutálgáz, teljesíthetetlen dolgot, amivel a kihalt kajáldában, este 6-kor (már csak én voltam, és 8-kor zár, nem főműsoridőben voltam, amikor 20-an vártak volna) ekkora terhet róttam szegénykémre, amiért így be kell szólogatni?