Teljesen kilátástalan az életem, mit kezdjek magammal?

Sziasztok.

Elég sokat gondolkodtam, hogy kiírjam ezt a kérdést, mert sokak számára ez csak önsajnáltatás lesz, viszont annál ez sokkal komolyabb.. Muszáj vagyok nem magamba tartani különben bele fogok őrülni, mert nem tudok senkivel se beszélni erről. Elég hosszú sztori lesz.

20 éves férfi vagyok (már amennyire lehet 20 évesen férfinak lenni) és azt érzem, hogy az életem kezd darabokra hullani és nem tudok mit tenni ellene. Próbálom időrendbe felépíteni a dolgokat, kezdjük, de előtte még 1 infó, ami fontos lehet a későbbiekben:

Alapvetően egy visszahúzódóbb típus vagyok. Nem vagyok teljesen introvertált, de sosem kerestem senki társaságát, soha nem szerettem a középpontban lenni sem.

Szóval:

1, A legelső érvágás az az önbecsülésem és az önbizalmam. Ez elég régebbre visszanyúlik, leginkább általános iskola alsó tagozatára.

Mindig is kövér gyerek voltam és sajnálatos módon olyan közösségbe kerültem, ahol szokás volt mindig valakit kirekeszteni. A többi gyerek nem szerette azt, ha valaki kövér és mellé még jól is tanul. Ilyen voltam én.

Megszámolni nem tudnám, hogy hányszor mentem sírva haza 1. osztálytól 5. osztályos koromig csak azért, mert valaki(k) azért megvertek, mert kövér voltam.

Ebben az időszakban sikerült az önbizalmamat teljesen lepadlózni, de itt nem éreztem ennek hatását taknyos gyerekként. Mindennaposak voltak a fizikai bántalmazások, soha senkinek nem kívánom, hogy ilyet átéljen.

Aki átélt ilyet az pedig tudja, hogy itt ebben a helyzetben nincs kiút. Nem fogja tudni megoldani se a szülő, sem pedig a tanár.

Teltek múltak az évek, és életmódot váltottam. Ez volt 3 évvel ezelőtt. Ezt mondanám a következő fejezetnek az életemben, ami nagyon átment negatív irányba.

2, Sikerült lefogynom, leadtam minden feleslegemet, 40kg-tól szabadultam meg. Ez által az önbizalmam is kezdett vissza állni.

Képbe jöttek a lányok. Soha nem ismerkedtem. Egyrészt a túlsúly miatt, másrészt pedig azért, mert olyan felfogásom volt, hogy a szerelmet nem szabad keresni. Ismerőseim ébresztettek rá arra, hogy nem várhatom a sült galambot csak úgy, ezért adtam ennek 1 esélyt.

1 lány fogott meg igazán, akivel több hónapon át ismerkedtem, majd amikor kapcsolatba kerültünk átvert. Ez volt másfél éve. Azóta nem tudtam elfelejteni. Azóta is nézegetem a profilját mert kíváncsi vagyok mi van vele.. Nem szeretném vissza kapni őt, de még mindig vannak napok, amikor vele álmodom. Túl hamar kötődöm és ha valakit megszeretek nehéz őt elengednem.. Ő már túl lépett rajtam, van valakije, aminek örülök is, mert legalább Ő boldog. Azóta senkivel nem beszéltem, úgy érzem, hogy nem tudnám mégegyszer végigvinni ezt, mert az van bennem, hogy "Mi van ha megint megtörténik? Mi van, ha közel engedek valakit ismét magamhoz és megint átver?"

3, Edzés függő lettem és mellé testképzavaros is. Heti szinten 4-5 edzés, napi 20.000 lépés. Próbálom kihozni magamból a legjobbat, azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy a genetikám ezt nem fogja engedni.

A kalóriák körül forog az életem. Családi összejöveteleken nem a családdal eszem, hanem viszem a kis dobozaim bennük az ételekkel.. Evészavaros lettem, félek enni, mert különben visszahízok. Túlságosan megakarok felelni mindenkinek és elfelejtem élvezni az életet. Sikerült lesérülnöm edzést tekintve, motiváció kezd elmenni, undorodom magamtól ahogyan kinézek.

4, Elvégeztem egy technikumot, azonban lehetetlen munkát találni ott, ahol élek. Úgy érzem, hogy 5 évem ment a kukába, csalódott vagyok, pedig tényleg nagyon szeretném és próbálkozok is..

És ami igazán keresztbe tett és amiért gyakorlatilag a kérdés megszületett:

5, Gond van az alvásommal. Elég erős a gyanú alvási apnoéra, óránként felkelek éjszaka.

Sikerült időpontot kérném alvásvizsgálatra, ahol éppen a mai nap lett volna a bent alvás.

El is jöttem, azonban nem tudtam elaludni. 4 órát kellene minimum aludni, hogy értékelhető legyen a mérés és 10 órakor kezdődött a dolog, tehát legkésőbb 2 órára el kellett volna aludnom. Fél három van.. 4 órán keresztül forgolódtam. Az egyik oldalon horkolnak mellettem, a másik oldalon meg max hangerőn hallgatják a TV-t.

Ez volt az a pont, ahol elgondolkodtam mindenen. Amiket fentebb leírtam mind mind lejátszódott a fejemben, újra gondoltam mindent, mik történtek eddig. Előjött az 5 év szenvedés általános iskolában, az önbizalomhiány, a volt barátnőm, minden.

És ha szégyen, ha nem szégyen, de elsírtam magam, sosem voltam még ilyen állapotban, nem ismerek magamra konkrétan.. Itt ülök egyedül egy sötét kórteremben, és sírva írom ezt a szöveget, annyira reménytelennek érzem az életem. Bármit csinálok, bárhogy csinálom, egyszerűen nem elég. Bárhogy próbálkozom, nem megy. Hiába adok bele mindenbe 100%-ot, nem haladok semerre.. Nincs semmi emberi kapcsolatom, semmi olyan dolog az életben, ami miatt azt tudnám mondani, hogy boldog vagyok.. Ez pedig kívülröl is latszik. Konkrétan azon a szinten vagyok, hogy ha megkérdezi tőlem valaki, hogy "Miért vagy ilyen rideg mostanában?" az a válaszom 20 évesen, hogy "Minek kellene örülnöm?"

Régen egy életvidám gyerek voltam, nem foglalkoztam semmivel, boldog voltam. Most meg konkrétan ha előttem lenne egy olyan választási lehetőség, hogy semmissé tehetem az elmúlt 20 évet és lehetőségem lenne arra, hogy meg sem szülessek, szinte gondolkodás nélkül elfogadnám..