Miért kell mindig zaklatni azzal, hogy miért nincs még barátnőm?
Én mindjárt 21 éves leszek, és apám hát nem mondja ki, de tudom, hogy mire gondol. Mondja, tudod mi hiányzik neked? Csak kérdezte, de tudom, hogy arra gondolt, hogy a szex, és azt is kérdezte, hogy kipróbálhatsz más dolgokat is, erre a örömlányra gondolt fix. Egyszerűen elcseszte a kedvemet vele, nem mondta ki, azzal viccelődött, hogy én mondtam, én gondolom így, de egyszerűen felcsesz. Nem volt még barátnőm, beszédhibám is van, azzal is foglalkozok. Mondtam neki, hogy elvégzem a szakgimnáziumba a jövőévet még, majd ha minden jó, megyek egyetemre, és majd ismerkedhetek, mert rá leszek kényszerítve így is, úgy is. Nővérem is néha felhozza, ő is idegeimre megy, neki se nincs senkije még, (csak szexelt egy sráccal és kész), és 23 éves, meg azt mondja, hogy miért nem írok rá lányokra? Nem szeretek idegen lányokra csak úgy írni, azt a cold approach-ot én nem szeretem. Majd lesz barátnőm, miért nem tudják felfogni? Anyám azért mellettem áll, hogy nekem még korai, meg első a karrier, szóval ennyi örömöm még van.
Tudom, hogy jót akarnak, de ezzel csak elveszik a kedvemet az egésztől.
Apám mondta, hogy hasonlítok egy film főszereplőjére, a neve az, hogy "Barátnőt felveszünk", mondta, hogy jó lenne ha hozzám is elmenne. Viszonylag jó napom volt, de ezzel elcseszte.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

A kedves papa gondolom le van maradva egy kissé a modern kortól és rendes karrierje sincs.
Bőven rá érsz még csajozni, ha majd tényleg akarsz és tényleg érdekel is valaki, akit megismertél. Semmit nem kell siettetni, nem azt az időt éljük már, hogy a huszas évek elején házasodunk és jöhet a gyerek. Meg persze nem mindenki szexel csakúgy kedvtelésből, ami ugyanúgy normális, mint aki szereti kiélni magát. Tényleg ne foglalkozz apáddal, mert marhaság, amiket magyaráz neked.
Egyébként meg nekem nőként nincs kiábrándítóbb egy pasiban annál, aki a szüzesség témára, meg a szexre van ráfixálódva állandóan, az ilyeneknek nincs is egyéb életük és felmutatni valójuk, azért vergődnek ezen, prosztó egy tulajdonság.
#4
Nincs olyan baráti köröm ahol a srácoknak nagyon lenne lánybarátjuk, meg hát a beszédhibám alatt selypítést értem, de ez már olyan, hogy velem született volt. Meg hát picit csendesebb fajta is vagyok, nem az lököm a sódert. Ha kell szerintem el tudnák beszélni lánnyal, régebben félősebb voltam, de talán most kicsit enyhült. Talán.
#5
Nagyon szépen köszönöm a tanácsod, véleményedet.
Mindenkinek köszönöm eddigi véleményét!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
*8
Mondták, hogy ha meleg is lennék, nyugodtan elmondhatnám.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!