Manapság már nem kell attól félni, hogy bolondok házába zárják be az embert?

10es!

Idiocracy című filmet láttad? Pont erről az idiótaságba vergődő világról szól. És tényleg oda tartunk.

Csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy 2 gyerekem van. Az egyik nem szeret logikusan gondolkodni, egyébként is a nem gondolkodtató dolgokért van oda, (ha valami érdekli, meg tudja tanulni, csak nem sok dolog érdekli). Egyébként viszont empatikus, meg sok jó tulajdonsága van, meg fejlődésben hozza az összes elvárt dolgot.

Másik iszonyat okos, meghaladja a korát rendesen, de minden apró "nem jó tulajdonság"ába belekötnek, és már ott tartunk, hogy pszichiáterhez kell vinnem. Kb azért mert nem mindig érti meg a többi gyereket. (Nem érti meg, persze, mert ő máshogy gondolkodik, és a felnőttek társaságát jobban szereti.)

Szóval igen, van abban valami, amit a 10es ír, én is látom, tapasztalom is. Jöhet a piros kéz, úgyse nézek ide vissza, puszi.

#10: Te is ahhoz a Haskell programozást, Lojban logikai nyelvet tanuló, latin és ógörög iránt érdeklődő vonulathoz tartozol? (mint én?) Nekem is ez kísérte végig az életemet. Szerencsére végül egy vétletlen szerencse miatt a Haskell és az algebrai tudás alapján végül kaptam munkát, így most életemben talán először megszünt az anyagi félelem és szegénység.

Ettől függetlenül, bár mindez meg tud nyitni ajtókat, és igenis jó dolog, mégis egyre inkább fontosnak érzem annak az ősi eredeti szoongásnak, és elfojtott dühnek, traumának a kezelését, ahonnan kiindult életemben az egész. Nem szakítottam ugyan életem hagományával, és ma is foglalkozom a Lojbannal, eszperantóval ,haskellel, matematikával, de egyúttal egyre inkább eszembe jut az is, hogy szükségem lenne valami másra is: egyre inkább eszembe jut gyerekkorom egyetlen ,,normális'' ember módjára töltött éve. Volt az életemben nagyon régen gimis koromban egyetlen év, amikor ugyan még akkor sem voltam igaziból nomális, de talán még mindig akkor közelítettem meg a legjobban őket. Valamiért akkoriban visszavonult egyetlen évre a szorongás. Se előtte, se utána ne voltam többé olyan normális és megkönnyebbül. Ennek okát ma sem tudom, de valószínűleg egy sikeres düh- és traumafeldolgozás volt az azt megelőző évben. Úgyhogy egyre inkább arra jutottam most, hogy legalább online módon, de mégiscsak valamiféle pszichopterápiás kezeléshez fordulok.

#20: De igen, technikailag igenis a kérdére adott választ a 10-es, de ez a szál nagyon messze visz. A rendszerváltáskor kettéhasadt a magyar társadalom: a legelesettebb néprétegeket feláldozták, formálisan ideiglenesen, akkori államcsőd elkerülése végett, a valóságban viszont ez úgy is maradt. Ma amellett, hogy sok olyan ember nymorodik bele a szegénységbe, akik egy igazságos társadalomban igenis kibontakozhatnának, emellett ráadásul elég pszichológus, gyerekvédelmi szakember, sőt tanár sem áll rendelkezésre, a közszféra lerohadt, végtelen távol kerültünk bármiféle kézbentarthatóságától a problémának, latin-amerika leszünk. Ilyen társadalomban pedig sajnos a pszichológiai problémák is elsiklanak, kezeletlenek maradnak, és beleolvadnak egy általános társadalmi pokolba. Sok tabu volt az előző rendszerben is, igaz, hogy legalább a társadalom nem volt még kettészakítva, így mi talán azért emlékszünk rá vissza nosztalgikusan - még voltak reményeink, optimizmusunk.

Egyéni szintre lebontva pedig, az előző válaszomhoz hasonlóan, én továbbra is valamiféle pszichoterápiával fogok probálkozni, úgy érzem, hiba volt azt kihagynom, már ami engem illet. A poszttraumás jellegű dolgokat úgytudom elég jól tudják kezelni, és az nagyon sokban javíthat az ember egész életminőségén. Nálam ugye szülők verése, alkoholizmusan, súlyos bánatlamzások voltak, és erre azthiszem van már megoldás, még akkor is, ha az ember felnőttként dolgozná fel már ezeket az emlékeket, mintákat.

#24 "szülők verése, alkoholizmusan, súlyos bánatlamzások voltak, és erre azthiszem van már megoldás, még akkor is, ha az ember felnőttként dolgozná fel már ezeket az emlékeket, mintákat"

Nekem az antidepresszáns segített. Jártam terápiára is, de amennyit adott, annyit el is vett... A gyógyszer fasza volt, az tényleg kiszedett a mocsárból.

"Volt az életemben nagyon régen gimis koromban egyetlen év, amikor ugyan még akkor sem voltam igaziból nomális, de talán még mindig akkor közelítettem meg a legjobban őket. Valamiért akkoriban visszavonult egyetlen évre a szorongás."

A 10. hozzászóló vagyok.

Azt tekinted normálisnak, hogy felszínes emberekhez méred magad?

Ezért szorongsz!

Ajánlom sürgőssen az értékelemzés módszertanának elsajátítását, gyakorlását, hogy felismerd, mik a valódi igényeid, értékeid!

Bár elég sok időmet elvette (1000 óra), de összeállítottam egy lelkigyakorlat és szokások anyagot.

Ha szükségét érzed, szívesen csatolom e-mail-ben.

Mert még kell érteni, hogy sem a gondolataink, sem az érzéseink nem mi vagyunk.

Különálló dolgok.

Ez rá mutat arra, hogy a rossz szokások felülírhatók!

Jav.

sűrgősen, meg...

Bocsánat, T9 és a figyelmetlenségem.

sürgősen...

Igazad van, hogy manapság a ,,Normális'' szót én is viccből mindig fordítva szoktam használni (,,pénteken van a hét legnehezebb napja mert piac van és ki kell mennem a Normálisok közé'', ,,Ti Normálisak ezt nem értitek''), de az előző hosszászólásomban ezúttal nem ilyen értelemben használtam a ,,normális'' szót, hanem úgy értettem, hogy életemnek abban a szakaszában voltam a legmegkönnyebbültebb és egyben a legtermékenyebb is.

Saját képírást fejlesztettem ki, amelynek egyúttal saját önálló nyelvtana is volt, mint az igazi logografikus írásoknak.

Nagyszüleim régi polcain latin meg német nyelvkönyveket fedeztem fel, és iskolai szünetek alatt meg is tanultam egy passzív nyelvmegértésig, amit később aktívvá fejlesztettem tovább.

Eszperantóul is tanultam, abbó nőtt ki később az algebra iránti érdeklődésem, és a mai Lojban tanulásom is annak az utóda.

Osztálytársakkal ilyen kis regénykéket írtunk, sajátos önálló világokkal

De igazából az a lényeg, hogy akkoriban pont a szorongások is visszavonultak, helyettük sokkal konkrétabb érzékeke kerültek: a valós veszélyek láthatóbakká, explicitebbekké váltak, a nem félnivalók eloszlottak, a tárgytalan körvonalazhatatlan szorongás elmúlt. Mindez persze biztos nem volt tökéletes mértékű, főleg mivel csak egy évig tartott, de mégis egy irány volt.

29.

Akkor jó lenne, ha merítenél gondolatban és ebből kifolyólag

- érzésekben - abból az időszakból.

Tehát tudatosítod azokat a pozitív érzéseket, amiket akkoriban éreztél, majd eggyé válsz velük.

Ezt kell begyakorolnod.