Én vagyom egy hópihe vagy tényleg idióták az emberek?
Ülök a vonaton, megyek haza Ausztriából. Lefoglalom a helyet de mivel akkor még nincs kb senki a vonaton ezért beülök az ablakhoz. Gondoltam addig amíg nem jön valaki a helyemre addig kényelmesen elücsörgök ott. (Mellesleg a külső ülésre szólt a jegyem…ugyanaz a hely csak nem a belső hanem a külső)
Erre 4 óra utazás után felszáll egy nő és taplón,hülye vigyorral a fején odaszól németül,hogy “Ez a hely foglalt ám”. De ilyen nagyon flegmán.
Hirtelen azt sem tudtam mit reagáljak erre.
Általában kedvesebben szoktak szólni azért. Kapcsoltam,felálltam és megkérdeztem,hogy a kabátomat otthagyhatom-e az ablaknál az akasztón mert kettő akasztó van direkt.
Erre flegmán: “nekem is van kabátom” (ismét vicsorogva)
Szóval még 5 órán keresztül szorongathatom a szövetkabátomat.
Esküszöm mostanában ezek az apró seggfejségek is úgy feltudnak cseszni,hogy az hihetetlen.
Igen, én ültem az ablaknál ahol nem kellett volna mivel a külső szaros ülésre szólt a jegyem, de szerintem szépen is lehet szólni.
Mi a bajuk az ilyen köcsög embereknek?
A hangsúly ami zavar engem.
Annyi helyen tapasztalom ezt.
Emiatt fogok kiégni teljesen és leszek én is egy megkeseredett szar mert ezek a barmok teljesen kiölik belőlem a kedvességet.
Én mindig próbálok kedvesen másokhoz szólni meg mosolyogni mert amúgy szerintem azért jól esik az embernek.
Olyan elegem van esküszöm ebből az attitűdből.
Az a baj,hogy ilyenkor átváltok én is bunkó gyerekesbe és befoglalom direkt a karfát, meg ilyen idiótaságokat csinálok.
Nem azért mert beült a helyére mert megértem hiszen oda szól a jegye…hanem mert ilyen taplón szólt hozzám.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amikor az emberek azon veszekednek vérre menően "az az én helyem rajta van a nevem a jegyen" mindig a háttérbe röhögök hogy lehetnek felnőtt emberek ilyen óvodás szintén 😀
Ez történik most itt is a kérdés alatt.
Egyszer leparkoltam valaki háza előtt egy 10 percre, és kijött valaki üvöltözve, ki vagyok, mit akarok, takarodjak azonnal, mert kihívja a rendőrséget, ugyanis az az ő háza. Nem akartam ott hagyni a kocsit, csak üzeneteket írtam. Szóval elmentem és röhögtem egy jót de teljesen átérzem a kérdező bosszúságát, mert egyből azt nézik ki az emberből, hogy el akarja foglalni az ÉN helyemet ami az ENYÉM, pedig ilyenről szó sincs. Mielőtt felrobbansz ha valakit látsz a te helyeden bizonyosodj meg róla, nem véletlenül ult-e oda, vagy ami a legvalószínűbb, hogy tudatában van, hogy rossz helyen ül, és ha megjön a jogos tulajdonos azonnal átadja kérés nélkül.
Utolsó: igen ez lenne a normális dolog.
Nem hőbölögni mint egy óvodás.
Ráadásul nem 600 méterrel odébb ültem le hanem csak a folyosó melletti helyett az ablak mellé.
Aki ezt nem tudja normálisan lekommunikálni azt sajnálom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A 11-es példa azért nem jó, mert a ház előtti hely közterület, hacsak nem bérelte ki az illető. Ha kibérelte, akkor jelezheti, hogy oda nem lehet állni, de ha nem jelzi, akkor oda lehet állni. Semmi köze ahhoz, hogy ki áll meg a háza előtt. Ez valóban így van, volt már mikor zavart az autó a házam előtt, de nem lehet vele semmit tenni, mert nem az én udvaromon áll. A mi házunk előtti parkolórészt pl mi alakítottuk ki nagyon sok pénzért, mégis közterület, azzal együtt, hogy sose áll oda senki max a szomszédok, mert nekik mindent lehet parkolás ügyben.
A másik helyre átülés meg teljesen reális, ha nincs a kérdezőnek helyjegye. Illetve itt volt, ha jól emlékszem, de azt is mondta, hogy egy csomó ideig nem szállt fel senki, így aztán jó megoldás, ha oda ül, ahol éppen senki nem.
A saját érdekünk melletti nem kiállás kelet-európai szokás, emiatt nem lehet ezen a környéken demokráciát építeni, mert a magántulajdon és annak szentsége nagyon esetleges. A népesség nagy része rossz néven veszi, ha valaki a magántulajdonára hivatkozik.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!