Milyen szürreális, logikátlan félelmeid vannak?

Sötétség.

Az elmúlt években javult, de azért mégsem vagyok még okés. Korábban nehezen vettem rá magam, hogy kimenjek a mosdóba éjszaka, ha igen, akkor minden lámpa felolt a mosdóig, majd utána rohanás vissza a szobába, miközben kapcsolgattam le a kapcsolókat. Állva a szobában nem érzem biztonságban magam, ha már takaró alatt vagyok igen. Szerencsére erről a rohangálásról leszoktam már, néha-néha talán előjön, de nem ilyen mértékben. Őszintén fogalmam sincs, mit képzelek/képzeltem oda, és azt sem, hogy ez mitől változott, viszont szabad ég alatt, idegen helyen, ami mondjuk nem belterület, elég rendesen előjön (és nem a vadállatoktól félek, tanyán is előjött ugyanúgy).

Kicsit az előzőhöz kapcsolódik, az ufófóbiám, ami fixen azért van, mert kicsiként a szüleim nem felügyelték, hogy a natgeo x-aktás "dokumentumfilmjeit" néztam. De ez inkább arról szól, hogy ha beszélek róla, vagy hallok történetet, akkor kellemetlenül megborzongok, az internetes hülyeségekre kevéssé reagálok, viszont bárminemű mandulaszemű humanoid ábrázolásra alig bírok ránézni, mert az az elemi félelem, rossz érzés jön elő bennem. Viszonylag ez is javult, de azért igyekszem nem ilyen tartalmakat fogyasztani. Egyébként érdekel, néha "kellemes" ez a borzongás, de inkább napfényben :D

most már kezdek dilisnek tűnni, de eszembe jutott még egy: ha elhasznált a levegő a szobában, kislégterű a tér, ahol aludni fogok. Nyáron emiatt nyitott ajtónál aludtam, télre rávettem magam, hogy becsukom, ez is hullámzó, hogy mikor mennyire kattan ez. Sikeres bemagyaráztam magamnak, hogyha túl sok lesz a széndioxid, akkor előbb kábulok be tőle, minthogy felébredjek valamilyen légszomjra, ezért csak végleg el fogok aludni. Leírni is érzem, hogy baromság, na de ez a szürreális félelmek lényege, hogy tényekkel nem tudjuk magunkat meggyőzni.

Az első zaklatós sztorija... nekem nem volt "komolyabb" zaklatóm (de nyugodtan nevezhetjük annak, amit csinált, sőt), de eszembejutatta, hogy amikor azt hittem, hogy összefutottam vele a város utcáin, kicsit nagyon összeestem magamban. Majdnem egyből megláttam, hogy még sem ő az, szerencsére félnem sem kell tőle, de magától az esetleges véletlen találkozástól nagyon féltem. Kértem is, akivel vonalban voltam, hogy kérdezzen dolgokról, beszéltessen, hogy visszatérjek az életbe.

11

A sotetseg resze teljesen okes, mindannyiunk fel valamennyire. De abban viszont biztos voltam, hogy en vagyok az egyeduli, aki tart a levegohianytol egy szobaban. Most picit jobban erzem magam :D

Most én is megnyugodtam, mert a nem-lámpás-zebra nekem is egyfajta erősebb félelmem tud lenni.

Volt egy időszak, amikor többször úgy jártam, hogy más után 1-2 lépéssel voltam a zebrán (körülnézés után), de csakis a másikra figyeltek, engem nem vettek észre. Aztán körülnézés nélkül t*kig nyomott gázzal indultak meg az autók, én meg ugorhattam el az útjukból. A zebra közepén. Azóta meg inkább megállok a zebrától messzebb, ha valaki épp megy át, az autósok meg régebb óta várnak, hogy megússzam az ilyesfajta helyzeteket.

Bár mostanában jobban megállnak a gyalogosoknak (felénk legalábbis) a zebránál, még így is gyakori, hogy egyik oldalt átengednek, de a másikon meg rongyolnak tovább.