Ha olyan lenne az életetek mint egy rossz film, tele szürreális, valóságszerűtlen történésekkel, elgondolkodnátok hogy itt valami nem stimmel vagy véletlennek könyvelnétek el?

Azt hiszem, értelek. Szerintem erre a kérdésre sosem kaphatunk választ, mert ha van szabad akaratunk, akkor választhatjuk azt, hogy nem hiszünk benne, ha nincs, akkor pedig lehetünk ugy manipulalva, hogy azt higgyük, van.

Azokban az években, amelyek lefektették életem szakadékba vezető síneit, azt éreztem, hogy már késő visszafordulni, megváltozni, már úgyis minden elveszett. Most meg azt látom, hogy akkor lett volna az utolsó lehetőségem megmenekülni. Megbénított a félelem, a keserűség, majd a sztoikus cinizmus.

Nekem akkor vannak ilyen gondolataim, mikor kocsiban ulve egy masodpercnek koszonhetoen kerulom el a balesetet.

Volt olyan pl, hogy fordultam volna, egy total belathatatlan keresutezodesben, es vmi azt sugta, varj meg egy pillanatot. Ha elindultam volna, full telibe kapott volna egy szaguldo auto.

Vagy mikor kihajtottam egy udvarbol, ketoldalrol fak voltak, semmit sem lattam. Nagyon lassan elindultam, de aztan a fekre nyomtam, mert ramjott egy fura erzes. De jol teztem, mert egy futo ferfi szaladt rl a jardan, fulen a fulhallgato. Ha elindulok vagy elutom, vagy nekem szaladt volna. Rengetegszer volt hasonlo eset.

Mindig arra gondolok, hogy vki vigyaz ram, vagy mas sorsot szantaak nekem.