Miért kérdezget minden ember magamról? Miért olyan megbotránkoztató, ha nem akarok válaszolni a kérdéseikre, ha nem kötök az orrukra dolgokat?

Mindenki, sokszor olyanok is, akiknek semmi közük hozzá, a magánéletemben turkálnak. Hogy dolgozok-e már? -Nem, mert egyetemista vagyok és nem akarok mellette dolgozni. Nekem jó így, mégis mindenki bactat, hogy mikor lesz munkám. Pont olyanok, akiknek nincs sok köze hozzá. Ismerősök. A szüleim sosem bántanak vele. Megtehetik, hogy finanszíroznak és örülnek, hogy a tanulásba fektetem az energiát.

Van-e újra valakim? -Nem, nincs. Mióta szakítottam az exemmel, állandóan érdeklődnek. Mintha szívügyük lenne a magánéletemben túrni. Főleg az ismerősök itt is, nem a család.

Ez a kettő kérdés, ami leginkább irritál. Amúgy sem szeretek magamról beszélni. Miért éreznek az emberek kényszert arra, hogy ezekről szinte vallassanak? Ha válaszolok, továbbkérdeznek. Emiatt már menekülök ha a boltban ismerősöket látok. Szívesen beszélgetek bármiről, de az ilyen magánügyekkel miért nem lehet békénhagyni egymást? Én sosem kérdeztem ilyeneket másoktól. Lehet azért, mert nem is érdekel, hogy mi van más magánéletében. Én elégedett vagyok a saját életemmel és eléggé lefoglalnak a a hobbijaim, a barátaim és a tanulás.