Ha 28 évesen még most sem tudom mivek akarok foglalkozni, akkor ez a hajó elment?
Rendszerint évente váltogatom a munkahelyeimet, mert megunom őket. Nagyon zavar, hogy nem tudom mi az amiben jó lennék és szívesen csinálnám.
28N
43 évesen váltottam pályát, azóta egy másik diplomát is megszereztem, hogy ezen a pályán maradhassak. Soha eszembe se jutott hogy valaha is ezt szeretném csinálni és ennyire élvezni fogom minden gondja, nehézsége ellenére is.
Amiről azt hittem 28 évesen hogy tuti a pályám, ez az amit csinálni akarok mindig is az ma már egyáltalán nem vonzó a számomra.
Miért lenne gond akkor ha 28 évesen még nem találtad meg azt amit valóban csinálni szeretnél?
A munka azért van, hogy legyen miből eltartanod magadat és a családodat. Ettől különbözik az amit hivatásodnak tekinthetsz. Sokan vannak akiknek ez nem esik egybe a munkájukkal. A pályaválasztásnál szoktuk azt tanácsolni a fiataloknak, hogy olyat válasszanak amit akkor is szívesen csinálnának ha nem kapnának pénzt érte. Persze ez csak az elv, hiszen ettől még fizetésre, pénzre is szüksége van az embernek, de segít a döntésben.
A lényeg hogy tudd, akkor is dolgoznod kell valamit ha azt nem tartod hivatásodnak! Mert kell a pénz. Ha pedig újabb és újabb munkát keresel magadnak az csak annyit jelent, hogy még keresed a hivatásodat. Majd ha egyszer a munkád valóban olyan lesz amit szívesen csinálnál, akkor örülhetsz. de akkor sincsen semmi gond ha ez nem történik meg. Minden munka fontos mert ha valaki nem végzi el akkor hiányzik.
Ne akard a tökéletes munkát, keresd meg azt a kicsit amit értékelni tudsz abban amit éppen csinálsz! Ez lehet hogy csak annyi, hogy elvégezted aznap azt a feladatot ami nélkül valaki más nem tudná elvégezni a sajátját. Már ezzel is többet tettél mint sokan mások.
28 évesen nem volt semmim. 33 évesen van egy vállalkozásom, ami 2022-ben 50 milliót generált, lett egy feleségem és született egy gyerekem.
Ha semmit se teszel, csak várod a csodát.. akkor inge, ez a hajó elment.
90 évesen találtam meg.
Sose add fel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!