Az emberek miért hajlandóak ennyit kifizetni jogosítványra? Nem rablás??
#21 Le van pontozva, pedig igaza van.
Én csóró panelproli környéken lakom. Konkrétan nem lehet parkolni hétvégente meg esténként annyi a kocsi. És láthatóan egyre több lesz. Vannak akiknek 2-3 kocsi van nyilván annyi parkolót el is foglal.
Komolyan mondom, minden lakásban dohányoznak. Szerintem 10-ből 9 dohányos. Alattam, felettem, mindenhol. A szomszédom azt mondta, reggel elszív 3 cigit, addig el sem indul a nap. Hazaér akkor is cigi.
Fejenként 20-30 ezer minimum elmegy nekik bagóra. Ezt a pénzt eltennék a gyereknek akkor mire 18 lesz lenne több millió Forintja, lakás önerőre, albérletre, tanulásra, akár jogosítványra is.
A közelben az összes Penny, Lidl, Spar tele van emberekkel. Sima hétvégéken de már hétköznap is tele vannak a parkolók, tolják a teli bevásárlókosarakat, nyilván minden hülyeséget összevásárolva.
Ha már szomszéd és cigi:
Mostani áron 20 plusz órával olyan 550 ezer a jogsi.
És ez már egy elég rossz szcenárió.
1500 Forint egy doboz cigi (ami szerintem baráti alul becslés mert inkább 2000), tehát kerekítve 367 doboz cigi ára egy jogsi.
A szomszédaim eltolnak napi egy dobozzal, az 365 doboz cigi / év.
Pontosan EGYETLEN évig kellene lemondaniuk a cigiről ahhoz, hogy a gyereküknek félre tudják tenni a jogsi árát.
De legyünk elnézőbbek.
Legyen 18 évük rá, addig úgysem lesz jogsi.
367 / 18 az évente 20 doboz cigarettát jelent ami 20 x 20 = 400 szál cigaretta évente.
Ha a szomszédom reggel meg este nem 3-3 cigarettát tolna el egy slukkra, csak 2-2 cigarettát, azzal napi 2 szálat megspórolna. Napi 2 szál az évente 730 szál cigaretta, már bőven felül teljesítette az évi 400 szál spórolást, úgy, hogy közben a szenvedélye is megmaradt.
Döntse el mindenki, mi a fontosabb...
De még inkább egyszerűsítem a számolást:
Doboz cigi = 1500 Forint
Naponta fél doboz, évente 180 doboz cigi.
18 év alatt 3240 doboz cigaretta, ami 4.860.000 Forint
Ismétlem NÉGYMILLIÓ-NYOLCSZÁZHATVANEZER jó magyar Forint.
Ennyi pénzt tehetne félre a dohányos a saját gyerekének.
Ennyi pénzből már nem, hogy a jogosítvány kijön, hanem konkrétan kijön belőle egy használt autó ára. És akkor még mindig marad pénz ami 1-2 évre fedezi a benzint, biztosítást is.
Belegondolva, ironikus, hogy ahol a leginkább kellene a jogsi - mert alig van tömegközlekedés, és összehangolatlan menetrenddel kb. lehetetlen eljutni oda, ahová nem megy közvetlen busz vagy vonat - az pont az régió, ahol az emberek 200 ezreket visznek haza, mert nem tudnak messzebbre menni munkáért, a közelben meg egy darab gyár van, meg munkásbusz. Öngerjesztő folyamat.
Budapesti átlagfizuval meg bárki megengedhet magának egy kocsit meg egy jogsit, pedig igazából minek, mikor kis túlzással öt pecenként jön valami szinte mindenhol.
23-as, alulértékelt szerintem ez a válasz.
Dohányosként havi 10-20 ezret tudok azzal megspórolni, ha lényegesen kevesebbet cigizek. Tehát le se szokok, csak ahogy írtad, reggel nem két cigi, csak egy, nem gyújtok rá séta közben, nem megyek le munkában. Visszavettem a napi 20-ból napi 5-6-ra.
Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a múltkor hó végén nem maradt cigire való, ezért mondom ezt elkerülöm, következő fizunapkor besétáltam a dohányboltba, hogy szeretnék kérni három csík lila Neo-t, a pénztáros meg szeretett volna kérni 44 400 forintot... Na ott mondtam azt, hogy nem, ENNYIT nem vagyok hajlandó adni érte. Mondjuk egy tízest még talán megérnek a kis ötpercnyi élvezetek, de ennyit nem.
Szerintem ez a gyereknek való pénz félre tétel, avagy megtakarítás ki, hogy nevezi nem kéne annyira alapnak lennie. Egyrészt a gyerek megszületésétől fogva CSAK A PÉNZRŐL szól egészen addig, amíg el nem végzi az iskolát.
Én nem vagyok az ellen, ha félre kellene tenni, de szerintem attól nem lehetek kevesebb a gyerekem szemébe, mert 18 évesen ami inkább 24-25 lenne az ideális nem adok át közel 5 000 000 millió Forintot és ezt el kell osztani, ha több gyerek is van.
Először tudnia kell, mennyit kell érte dolgozni. Ismerje fel a munka világát, tájékozódjon és legyen talpraesett.
Sajnos az a tapasztalatom, hogy így is eléggé érzelmesek, nyafogósak és mikor éri egy leb…ás a munkahelyen lelkileg összetörik mint egy váza. Akkor kérdezem én, hogy is bízhatnék rá egy több millió Forintos megtakarítást?
Ha már a megtakarítás meg is tegyük fel megkapná, mennyire biztos az, hogy azt nem cseszi el valami hülyeségre.
Sokan mondják, hogy egy szülő ezt nem nézi, mert azaz Övé. Igaz, de nekem ne mondja egy szülősem, hogy nem tenné szóvá hogy “Gyermekem butaságot csináltál„
Mivel a szülője tudja milyen keményen dolgozott érte akár 8 vagy 12 órás műszakokat.
Ezzel azt akarom kifejteni, hogy első mindig a Család legyen és ne csak egyre gondoljuk ez esetben a Gyerekre.
Ő előtte ott az élet, hogy bizonyítson és összeszedje megtakarítson pénzt a saját érték rendjére.
Harmadrészt, szerintem senki ne szőjön nagy álmokat ebben a kizsákmányoló országban, hogy majd milliókkal támogatgatja a gyerekeit amíg 250 000 sincs a fizetése és nem tud megtakarítani.
Aztán volt itt egy olyan hogy “Cigi„
Én személy szerintem soha nem is dohányoztam 30+ éves vagyok és nem húszon évesen vettem autót, hanem 31 évesen, de újat ami igen közel 5 500 000 ezer Forint volt.
Sokan mondták, “hogy tudtál ennyi pénzt összeszedni„ “másnak ez egy önerő is lehetne akár„
Egy, nem az vagyok hogy másnak Önerőre adnám, másrészt nem kell elb…ni hülyeségekre a pénzt.
Visszatérve a cigi régen belefért, mert akkoriban más elfoglaltság nem igen volt. Nem voltak színes telefonok, mindenféle mai Új generációs hülyeség.
Most meg ezt látta a gyerek a szülőktől vagy iskolatársaktól és azért maradt rá, hogy cigizik Ő is.
Gyerekként még 20 évesen is alig nő be a fejük, nem hogy már 10 évesen cigizni. Miért? Mert NAÍVAK!
És naív gondolkodás az egyik legnagyobb rossz mindentéren az ember élet szakaszában.
"Kapaszkodj meg. Nem kötelező mindenkinek autóval járnia."
Ezzel abszolút egyetértek, viszont sajnos az emberek többsége autó nélkül meg lenne lőve. Egy nagyobb városban, mire te busszal átérsz a város egyik részéről a másikra dologzni, az minimum 1 óra. Minimum.
Én pl. debreceni vagyok, itt jóformán csak a belvárosba tudsz bejutni egy járattal, amúgy laksz X helyen, el kell menned Y helyig, ott átszállni és még onnan eljutni Z helyre, a munkahelyedre.
És ez akkor, ha a városban van szerencséd lakni, amúgy ha 10 kilométerrel arrébb költözöl, már teljesen meg vagy lőve, napi 2,5-3 órád rámegy az ingázásra, ami azért család, gyerekek mellett elég necces.
Ja, ha vinni kell őket oviba-bölcsibe, akkor busszal nem fogsz oda meg hazaérni nyitásra-zárásra. Komolyan, teljesen el van lehetetlenítve a tömegközlekedés, én speciel azt használom, mert pici gyerekkel vagyok itthon, de dolgozni bejárni már nem tudnék busszal.
Ja, és műszakban sem tudsz járni, mert nem biztos, hogy eléred az utolsó feléd induló távolsági járatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!