Ha nem megy az egyetem, akkor valóban életképtelen lennék?
Én egész gyerekkorban, középiskolában jogász akartam lenni.Emelt magyar és történelem érettségire készültem, nyelvvizsgáztam, stb. Mindent elkövettem, hogy felvegyenek. Fel is vettek és ott jöttem rá, hogy ez nem nekem való. Végül közgazdász lettem. Kiderült, hogy mégiscsak inkább reál beállítottságú vagyok, mint humán. Pedig mindig is utáltam a matekot. Az egyetemen szerettem meg.
Lehet, neked is másik szak lenne jó.
Egy diplomás ex-pedagógusként írom ezt.
Van élet az egyetemen kívül is. Nem ettől lesz valaki életképes, vagy sem. Az pedig kucsfontosságú a boldog élet szempontjából, hogy szeresd, vagy legalábbis ne utáld, amit csinálsz.
Az meg egyszerűen - bocsánat - ostobaság, hogy egy szakképzés ugyanolyan lenne, mint egy egyetemi szak. Főleg, hogy azt a szakot utálod. Amit pedig az ember utál, azt undorral tanulja, és így nagyságrendekkel nehezebb is.
Én azt mondom, hogy csak a szülői nyomás, meg talán önmagad megnyugtatása miatt nem érdemes 5 évet elpazarolni. Vagy akár többet. Meglesz talán a diploma, és? Elszúrtál 5 évet, ami alatt mást is tehettél volna. Aztán van egy diploma a kezedben, amivel vagy nem fogsz semmit kezdeni, vagy még évtizedekig dolgozhatsz vele olyan munakörben, amit utálsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!