Történt veletek olyan, hogy nem éltetek egy ismerkedési lehetőséggel és azóta is bánjátok?

Erzelmileg sosem bantam meg, mert egy fiun kivul senki soha nem valtott ki belolem erzeseket.

Viszont olyan sok volt, hogy nehez helyzetben voltam es bantam hogy nem ismerkedtem valakivel elotte, mert segithetett volna tobb szempontbol is. Csunya vagy nem csunya, igy van es ilyen az elet.

Még nem teljesen 17 éves koromban történt (több, mint 5 éve), diákmunkán. Egy végtelenül szimpatikus sráccal voltam beosztva a konyhába. Párszor láttam előtte, de köszönésen túl nem volt semmi. Ott, és akkor viszont nem volt semmi kínos csend, azonnal megvolt a közöshang, és teljesen olyan volt az egész, mintha 1000 éve ismertük volna egymást. De totál vak, és tapasztalatlan voltam a fiúk terén, így utólag csak fogni tudom a fejem, hogy mennyire nem vettem a lapot.

A még kellemetlenebb része pedig, hogy a végén derült ki, hogy az utolsó napjait töltötte ott, bentlakással, én pedig bejárós voltam. Pont a hivatalos utolsó napjára osztottak be engem újra, és teljesen abban a hitben voltam, hogy aznap még találkozunk egyet és folytatjuk a beszélgetést. De nem így lett :c Már az érkezésem előtt elment, és nem cseréltünk elérhetőséget, csakis egymás keresztnevét tudtuk. Annyira bántott sokáig, mert azt viszont éreztem, hogy megvolt a kölcsönös szimpátia, és olyan tényleg őszinte, becsületes és rendes srácnak tűnt :c

Egy ideig nagyon bántott, és sokat gondoltam rá, egy ponton viszont úgy voltam vele, hogy ha nagyon akarta volna, ki tudta volna a nevem deríteni a papírmunka körül. Még így is gondoltam rá párszor.