Mi a biológiai magyarázat arra, hogy több kisfiú születik, mint kislány?
“Minél nagyobb arányt tesznek ki a fiatalok, annál inkább többségben vannak a férfiak, már csak azért is, mert több kisfiú születik, mint kislány.”
Forrás: [link]
Akinek böki a csőrét a 444, nézzen meg pár korfát, vagy születési statisztikát.
Kb 40 éves korig férfitöbblet van. Majd a nők kezdenek többen lenni. A férfiaknál magasabb a korai halálozás.
uu erre pont tudom a választ!! (többé-kevésbé)
A kisfiúk valamiért nagyobb valószínűséggel halnak bele magzat/csecsemő korukban a különböző betegségekbe, szóval ha ugyanannyi fiú és lány foganna meg, akkor a több lány élné túl a kezdeti megpróbáltatásokat. Viszont a természetben alapvető a harmónia, ezért hogy ez ki legyen egyenlítve a lányok száma, több fiú születik mint lány. De manapság már fejlett az orvostudomány, a terhességek jóval kevésbé veszélyesek a folyamatos kontrollok miatt, és ha valami baj van a gyerekkel, vagy az anyával, azt rögtön ki lehet szúrni, szóval így több fiú menekül meg.
Aki meg azt hiszi, hogy a 444 minden szava kötelezően hazugság:
Lányoméknál a gimiben 16 fiú volt és 11 lány az osztályban.
Rokonom gyereke: Ovis csoportban 6 lány és 18 fiú (mondjuk ilyen eltolódást nem értem, nem speciális ovi, nem speciális csoport, sima ovi.)
Másik rokon gyereke most kezdi az első osztályt, 19 fiú és 13 lány van az osztályban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!