Akinek gyereke van miért várja el a másiktól hogy szeresse a gyerekeket?

Én nem várom el.

Nem bunkózom.

Ne szeresse, de legalább tisztelje, tolerálja azt, aki kikínlódja neki a jövőjét, mert amikor a gyerektelen majd megöregszik, akkor a gyerekesnek a gyereke fogja őt is ellátni, kiszolgálni a társadalom minden szegmensében, esetleg befizetni a nyugdíját.

A gyerek meg nem egy gép, hogy az ember rászól a buszon, hogy maradjon csendben, aztán ő gombnyomásra az marad. Ezt kellene megérteni és elfogadni! De nyilván aki még nem nevelt 0-24-ben gyereket, az sokkal könnyebbnek és egyszerűbbnek látja a dolgokat, pedig nem azok.

Na jó de ez a nyugdíj lemez megint :D ideálisan a saját nyugdíjam az én befizetett adómból lenne, illetve arra, hogy kiegészítse a tartalékom, más kérdés hogy itt mindkettőre kicsit az esély, de ez az ország működése...

A másik, hogy mén elvileg önző vagyok mert nem vállalok gyereket, de rögtön jön az érv, hogy mi lesz ha megöregszel...most akkor ki az önző? :D

A gyerekek tudnak idegesítőek lenni, nem kell szeretni őket, szerintem a tolerancia viszont megkívánja hogy ne is ócsároljuk őket...nyilván vannak szürreális jelenetek buszokon metrókon, aho lőszintén nem értem hogy miért nincs a legkisebb próbálkozás se a szülő részéről, hogy ne ugráljon két lábban a mellettem lévő ülésen miközben arconcsap a viháncolásban....de ez azért nem alap és nem jellemző, de vna ilyen, és az tényleg túlmegy a tolerálhatón...

Mert alap elvárás, hogy aki társadalomban él, az alkalmazkodik és tolerálja a társadalmi közössége tagjait.

Aki meg utálja az embereket, idegesítik a fiatalabb emberek (=gyerekek) az ne akarjon társadalomban élni, hanem költözzön barlangba vagy ne tömegközlekedjen, hanem oldja meg biciklivel, rollerrel, gyalog, robogóval, autóval, lovas kocsival stb, de a füldugó is egy jó ötlet a külvilág kizárására és talán az a legegyszerűbb megoldás....

Ha egy gyerek ordítani akar, akkor ordítani fog. Lehet egyébként akármilyen jól nevelt. Neki is lehet rossz napja.

Hidd el, kedves kérdező, hogy olyankor a legtöbb szülő a föld alá süllyed szégyenében és elég nagy büntetés az neki, hogy úgy érzi, kudarcot vallott.

#2

Ó igen? Akkor fizetheted a kölködnek helyettem is az oktatását, az egészségügyi ellátását és mindent, ami ingyen van, mert az én adómból vonják. Szarok a nyugdíjra, valószínűleg úgysem lesz már nekem, de ha annyira nagyra vagy azzal, hogy a pulyád gondoskodik rólam, akkor szerintem lenyalhatod a cipőm talpát azért, amit a kis szarnak vonnak tőlünk 18 éves koráig.

Csodálkoztok, hogy utáljuk a kölyköket... Nem is a kölyköket, hanem a patkány tróger szüleiket, akiknek jogaik kurvára vannak, kötelességük meg persze semmi.

"Mert alap elvárás, hogy aki társadalomban él, az alkalmazkodik és tolerálja a társadalmi közössége tagjait."

Mondjuk aki társadalomban él, annak nem ártana úgy viselkedni, mint egy társadalomba illő egyednek. Az, hogy ma sok szülő (tisztelet a kivételnek) egy dölyfös bunkó fasz, aki inkább elfordul, ha a kis szutyok gyereke mások nyugalmát zavarja, nem nevezhető társadalomba illő viselkedésnek. Tényleg nem a gyerekekkel van a baj, hanem a szülőkkel, akik a gyerekkel takarózva már mindent és mindenkit leszarhatnak.

Én gyűlölöm a gyerekeket, de evidens számomra hogy a gyerekek ócsárlása végtelenül pitiáner, primitív dolog.

Nem is igazán szeretek a hozzád hasonlókkal beszélni, mert felnőtt embertől ezt a mentalitást gyerekesnek tartom, és mint ahogy írtam - nem szeretem a gyerekeket.

Ha egy gyerek hangos, vagy irritáló, akkor csak a korához mérten viselkedik, ez van, ennyi telik tőle. Ezért külön prüszkölni rájuk felesleges. Az egy fokkal elfogadhatóbb, ha csak a szülő felé irányítod a panaszkodást, hiszen az ő dolga nevelni a gyereket, de ez is csak addig racionális, amíg nem kezded el napokig emlegetni, hogy oh szegény én, a buszon egy rossz szülő, és gyereke mellett kellett ülnöm :( a kellemetlenség amit ez okozott, szavakkal körülírhatatlan :(

A panaszkodás alapból sem egy szép tulajdonság; általában amikor panaszkodsz, a másik fél vagy 100%ig egyet ért veled, és pont annyira panaszkodhatnékja van a dologról mint neked, vagy pedig gondolatban forgatja a szemét, hogy mikor fogod már be. Nagy átmenet a kettő között nincs.

Márpedig ha felnőttként kezdesz gyerekeket ócsárlni, ahhoz kb senkinek sincs türelme. Látod még nekem sem, aki szintén nincs jó véleménnyel róluk.

Amúgy meg szeretni nem kell őket. Senki sem várja el. Soha életemben nem volt még problémám abból, hogy nem szeretem a társaságukat. Tudod miért? Mert van annyi eszem, hogy ne kezdjek el hisztizni róluk; ha akarja a beszélgetőpartnerem hallani, ha nem. Az egyetlen szituáció amikor egyáltalán szóba kerül a gyerekutálatom az ez:

"szeretnél gyereket?"

"nem"

"hogyhogy"

"nem tudom, nem kedvelem őket"

"értem"

De ez is jó ha kétévente egyszer fordul elő.

Ez lehet akár a tanulság is: ha kevesebbet vered magad, akkor kevesebb konfliktusba kerülsz.

Az ilyeneket én sem értem. Agyilag zokni szülők sokasága van, az tuti, akik vagy nincsenek felkészülve a kölykedzésre, vagy maguk is full gyerekes nemgondolkodásúak, és talán ezért utasítanak arra, hogy "te" is bólogass, ha pulya van a láthatáron.

Én ilyenkor arrébb megyek inkább, otthagyom ezeket, de lehet durcás képet is mutatni, akkor tuti nem akar se gyerek, se felnőtt kapcsolatba kerülni velem sem.