Mit tegyek ha teljesen tönkrementem az életben?

Ismerős életkép.

A gyermekkorom úgy telt, hogy mindenki azt mondta, hogy senki nem leszek, 8 általánossal fogok jó esetben betanított munkát végezni, ami valószínűleg WC takarítás lesz, vagy mehetek valami tanult, szakmával rendelkező ember mellé csicskának, vagy utcát sepreni. Mindig ilyeneket hallgattam, az iskolában, otthon, mindenhol. Közben jó tanuló voltam, 4-5-ös mindig.

A gimis éveim tömören tömény depresszióval teltek. Sok tanulás nem igazán volt benne, mert leszartam mindent. Éjszakánként nem nagyon aludtam a szorongás miatt, nappal ideges voltam egésznap, étvágyam nem volt, az agyam pedig teljesen mindennap azon járt minden percben, hogy egy szar vagyok. 17 évesen volt egy kapcsolatom, ami félévig tartott, de a pasi olyan agresszív volt velem, meg olyan hangnemet engedett meg, hogy nem igaz. Közben össze-vissza is kefélt. Majd ezek után még 1 évig zaklatott is. Félév után lett egy másik kapcsolatom, vele az elején minden oké volt, aztán ellenem fordította a családomat kompletten/mai napig nem tudom, hogy csinálta/, de a szüleim kb kiba sztak otthonról, és muszáj voltam hozzáköltözni. Ott fennált egy teljesen kiszolgáltatott helyzet, amit ki is használt. Hülyének nézett, én tartottam őt, mert ő nem dolgozott, lehúzott pénzzel, elhordott mindennek, stb.

Közben láttam, hogy minden korombeli körülöttem milyen sikeres, mindenkinek autója van, jogsija, stb. Nekem semmim nem volt. A kisebbségi komplexusom maxon volt.

Nagy nehezen elköltöztem a semmirekellő pasimtòl egy bérelt szobába, de kb arra kerestem, hogy azt fent tartsam, így nekem enni nem volt mit kb soha. Sokszor a közös hűtőből loptam, hogy ne haljak éhen. Tudtam lopni általában 1-2 mandarint, vagy 1 dl tejet, stb. Tudom, ciki de tényleg éhenhaltam volna, ha nem teszem meg ezeket.

Szakítani nem mertem még ekkor sem, mert abban voltam, hogy nem fogok kelleni senkinek, ha ezt az embert kidobom. Végül még félév kínlódás után megtettem a lépést, kidobtam őt.

Na, itt most már volt minden. Kisebbség komplexusom volt, mert csóró voltam, mert vissza haza kellett költöznöm kivert kutya mòdjára, mert nem volt semmim, és jól le is hordott a családom is, ja és már párom se volt.

Eltelt egy kis idő. Suliztam/2 iskolában egyszerre már érettségi után/, és akkor már egyedül éltem, mikor megismertem egy másik pasit, akivel volt egy laza kapcsolatom. Komolyat akartam, de a pasi komolytalan volt. Közel 1 év után ennek is vége lett, mert nem bírtam a komolytalanságát. Ezek után jogsim lett, kocsim lett, állásom lett, és levizsgáztam, így akkor már volt 3 szakmám.

Ezek után volt egy csodás kapcsolatom. Nagyon szerelmes voltam. De a pasi ott is agresszív volt, majd félrekù rt, és dobott nagyon hirtelen.

Ettől függetlenül dolgoztam, tettem félre pénzt, jól haladtam. Majd derült égből villamcsapás, hopp. Minden kicsùszott a lábaim alól. Adósságaim lettek, kitettek a munkahelyemről, és elùszott az egész életem. Nem viccelek. Az egész. Minden. Az utolsó poharam elùszott, könyveim, hivatalos dokumentumok, értékek, minden. A kár több millió forint.

Kapcsolat? Utoljára 2,5 éve volt, az agresszív fazonnal, akit mai napig nem engedtem el, olyan szerelmes voltam belé. Megkörnyékeznek férfiak azóta, de csak selejtek, pl 30 évvel idősebb házas idiòták, börtönviseltek hülyék, stb. Értelmes korombeli férfinak nem kellek. Nem tudom pedig mi a gond velem. Tanulok, levelezőn egyetemre járok, van több szakmám is, dolgozok havonta sokat, eljárok kulturális helyekre/múzeum, kiállítás/, igényes vagyok, csinos vagyok sokak szerint, de önbizalmam nem nagyon van, és minden pasi kb hülyének akar nézni. Oké, a beszédemen lenne mit faragni, hogy ne káromkodjak, mint itt, igyekszem is, de akkor is

Mi a megoldás? Nem tudom. Keresem én is.