Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogy lehetne segíteni egy...

Hogy lehetne segíteni egy teljesen lezüllött rokonon?

Figyelt kérdés

Picit hosszú lesz, de megpróbálom rendesen leírni amit szeretnék kérdezni.


Szóval adott egy rokonom ( Unokatestvérem ) akivel ahogy észrevettem egyre nagyobb gondok vannak bizonyos értelemben.


24 éves férfi az illető, egy alapesetben is picit furcsa, de azért szerethető és kellemes emberke. Én pár hetente találkozok vele, és ez az egész helyzet körülbelül egy bő éve tart. Küllemre egy alapvetően átlagos ember, de ha adna magára még csinosnak is lehetne nevezni, ahogy így rokonként látom.

Amennyire tudom a jelenlegi állapotáért két dolog felel, illetve ez a kettő főként. Egyrészt a lányokkal nincs szerencséje, másrészt az álma, ami foglalkozást szeretett volna sem jött neki össze, pedig azt se lehet mondani, hogy nem próbálkozott, de ez itt most lényegtelen is itt.


Ahogy fentebb írtam gondok vannak vele. Egyrészt teljesen érdektelen lett minden iránt, mármint teljesen elhanyagolja magát, szakadt ruhában jár, és alapvetően mindenhez olyan érdektelenül áll hozzá. Ha kérdem tőle, hogy nem baj, hogy megszólnak az utcán, a válasza annyi, hogy " Az Ő dolguk, nem foglalkozom vele. " és minden esetben hasonló a hozzáállás.

Mellé még rákapott az ivásra és a dohányzásra, illetve jóformán chipsen él. A szobájában hegyekben állnak a sörös dobozok és a chipses zacskók. Ráadásul szüleitől külön házban él, illetve örökségből rengeteg a pénze. Szülei hiába próbálnak törődni vele, de kisebb testvérei miatt amúgy sem tudnak sokat.

Igazából nem bánt senkit, mert még ebben az állapotban is magának való, még azt se mondhatnám, hogy balhés ha iszik, inkább elcsendesedik, maximum picit beszédesebb.


Egyszerűen rossz látni, hogy merre, tart, és alapvetően szerintem magától nem is fog változni. A legjobb talán az lenne, ha lenne mellette valaki, de ebben végképp nem tud senki segíteni neki. Valami " emberibb " megoldást szeretnék, mert értelemszerűen lehetne mondani neki, hogy orvos, de felnőtt ember, szóval ez megint csak arra lenne jó, hogy ellentétet szüljön.



2017. jún. 22. 20:14
 1/5 brigcifolti válasza:
91%
Én úgy gondolom ezen nem lehet már segíteni... Max ha lenne egy lány, aki komoly kapcsolatot akar vele, és persze az illetőnek is tetszik...
2017. jún. 22. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Ez lelki probléma. Lelki problémákon azok tudnak segíteni, akik a lélekkel foglalkoznak. Szerintem beszélgess el vele, mi az élet értelme? És menjetek el egy templomba, ahol van fiataloknak hittan, vagy ilyesmi. A hit és a közösség tud új erőt adni, főleg a megfáradtaknak.
2017. jún. 22. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:

Vallás alapvetően nem érdekli, mármint abban az értelemben, hogy nem szólja le, de Ő maga nem is gyakorolja a vallást.


Ez az élet értelme dolog, meg szerintem pont az ahol a kutya el van ásva, mármint amit a kérdésben is írtam, hogy ami két dolog elmondása szerint éltette volna, az nem jött össze, így meg " csak él napról napra ".

2017. júl. 3. 04:23
 4/5 anonim ***** válasza:

Mi az, ami érdekli? 24 évesen még bőven van értelme tanulni. Én 32 éves vagyok, és most megyek főiskolára.


Esetleg valamilyen okj? Magántanár? Ha nem jött össze a szakma amit szeretne, de van pénze, fordulhatna magántanárhoz, aki felkészítené a vizsgákra.


Pályaválasztási tanácsadó?

2017. júl. 4. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Ez a baj, hogy jóformán semmi sem érdekli már.
2017. júl. 4. 13:51

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!