Te, aki nem szeretsz emerek kozott lenni csak munkahelyre bejarni dolgozni, mert muszáj, ez miért alakult igy?

Mert az élet sz@r.

Dolgozni kell. Még ha szereti is valaki a munkáját, majd rgy idő után megcsömörlik, megunja.

Nekem mindig nagyon jó munkahelyeim voltak, most is álommelóm van (másoknak az lenne...), mégis utálom és azt a kicsit sincs kedvem dolgozni.

Mert nekem is Szociális fóbiám van mint a 4-esnek.

Annyi hogy én otthon dolgozom vállalkozóként, így nem kell együtt dolgoznom senkivel. :)

Egyke voltam.

Nekem nincs szociális fóbiám, elvagyok emberek között, nem félek meg nem szorongok, inkább csak bosszant a helyzet. Abban nőttem fel, hogy elvagyok a gondolataimban és elfáradok fizikailag abban, hogy másoknak reagáljak, másokra mosolyogjak vagy úgymond készen álljak mások jelzéseire. Jobban szeretek begubózni és a saját fejemben létezni és nekem nagyon rossz érzés, mikor emiatt basztatnak.

Volt egy kollégám, aki folyamatosan azon aggódott, hogy én nem vigyorgok munka közben (irodai munka, back office). Meg hogy milyen fura dolgaim vannak, például hogy a szőlőzsírt szoktam kenni a szemem alá is, ha úgy érzem száraz ott a bőr. Ezt nagyon gyűlöltem. Koncentrálok, elvagyok a saját fejemben, erre odajön egy fasz és elkezd faggatni, hogy miért vágok ilyen fejet, baj van talán? - miközben LÁTJA, hogy dolgozok valamin és nem szeretem egyébként sem, ha ok nélkül gyűrődik a bőr az arcomon. Mondja el, amit akar, felnézek rá, bólogatok, de nem fogok szimpátiamosolyogni meg készen állni arra, hogy ő mikor jelenik meg és milyen hülye kérdéssel fáraszt.

Szeretek társaságban lenni, de csak akkor, ha arra rákészülök és "megjelenek" ott, nem pedig önkényesen rámtelepednek és elvárják, hogy reagáljak is.