Lejárató kampány indult ellenem. Mit tegyek?
A kérdés sajnos nem vicc.
Kezdem az elejéről: Lány vagyok, mondhatni már fiatal felnőtt. Az iskolát kijàrtam, dolgozom, több szakmával rendelkezem, és majd egyetemre szeretnék menni. Eddig edzettem, két munkahelyem is volt, eljártam szórakozni néha napján, szóval éltem az életemet.
Tavaly valamikor nyáron elkezdett nekem írogatni egy vadidegen korombeli srác. Kb egy hónap után találkoztunk, majd egy találkozó után már szétkürtölte mindenkinek, hogy mi együtt vagyunk, közben szó nem volt ilyenről. Megmondtam ezt neki is, hogy nem vagyunk együtt, egy találkozó után ne terjesszen ilyeneket. Találkoztunk még ezután kb kétszer, majd azt mondta, hogy ő megy ki külföldre dolgozni, és két évig haza se jön. Mondtam neki oké, hát úgysem vagyunk együtt. Ezek után még jobban nyomta, hogy mi együtt vagyunk, egy pár vagyunk, stb. Hiába mondtam neki, hogy nekem tàvkapcsolat nem kell, ő tovább fújta a hülyeségeit, majd a fejemhez vágott teljesen nonszensz dolgokat, hogy nem csinálok semmit(két munkahelyem volt, hozzáteszem még egyszer), nem értek semmihez(három szakmám van, amikhez nagyjából értek + vezetek napi szinten), egy senki vagyok (pedig nekem voltak haverjaim, barátnőim, mint írtam én nagy ritkán bulizni is eljàrtam, de neki tényleg nem volt senki, még egy fél ember sem akihez szólhatott volna), meg egyéb abszurd dolgokat elkezdett nekem irkálni. Fogtam, letiltottam. Nekem ilyen beteg ember nem kell.
Ezek után még aznap a legjobb barátnőmnek elkezdett írogatni, és addig tömte a fejét, hogy az ellenem fordult teljesen. Ez öt hónapja volt, és azóta sem hajlandó velem szóba állni. Megszerkesztett screenshotokat küldött neki, hogy én őt állítólag kibeszélem(soha nem történt ilyen, még egyszer írom: MEGSZERKESZTETT képeket küldött neki).
Ezek után hetekig telefonon zaklatott, és egyszer fel is vettem neki, de pont úgy, hogy előző nap hunyt el egy számomra nagyon közeli családtagom, és másnap rögtön bent kellett lennem munkában, és nagyon magam alatt voltam, és sírtam is egész munkaidő alatt, ekkor csörgött a telefon. Elkezdte nekem nyomni a hülyeségeit, én meg pont akkor abban a szörnyű helyzetben, elküldtem őt nagyon durván melegebb éghajlatra, és rànyomtam a telefont. Meg lehet szólni, de ELŐZŐ nap hunyt el egy KÖZELI családtagom, és nagyon nagyon kivoltam, amiért bent kellett rohadnom a munkahelyemen.
Ez négy hónapja történt, és tegnap visszajutott a fülembe, hogy lejárató kampányt indított ellenem egy több tízezer fős nyilvános csoportban ez az "ember", és olyanokat ír rólam, hogy én fogyatékos vagyok, nem vagyok normális, meg hazudozik össze-vissza a posztokban, én beteg vagyok mentálisan, nem dolgozok, lusta vagyok, csicska vagyok, stb. És ezekhez is csatolja a megszerkesztett screnneket, amiket állítólag én írtam. A kommentek a poszt alatt több ezresek, és mindenki látatlanban vadidegenként egyetért azzal, hogy én "fogyatékos ge ci" vagyok, és engem boldondokhàzàba kéne zárni.
Most mit tegyek?
Nem vagyok közszereplő, de kezdem àtérezni, hogy amikor róluk is indul egy-egy hasonló cikk azok mit érezhetnek...
Mit lehet egy ilyen helyzetben csinálni? Mindenki rajtam röhög, és nyomoréknak gondol. Szerintem néhányan közületek is látták ezt a posztot Facebookon...





Üdv sorstársam.
Engem is lejárattak nagyon csúnyán.





Idegennek nem adunk meg facebookot.
Facebookra nem teszunk ki fotot.
Klltozz el falurol. Mert Budapesten siman elkuldod es letiltod es semmit se mer csinalni,mert tart a feljelentestol.
Budapesten vannak kiado szobak. Akar csak nyarra is. 85 ezer plusz rezsiert.(rezsi 11 ezer kb) Betarsulhataz mas fiatal dolgozojoz vagy diakhoz. Nem fog senki zavarni vagy zaklatni. A szobat a legtobb helyen kulcsra tudod zarni.
Koltozz el a mostani beteg emberek lakta helyrol.
Nem falun lakom, városban élek, de most vagyok épp költözésben. A posztok egy több tízezres csoportban láthatóak, és azt látja pesti, nyíregyházi, pécsi, stb. Tehát bárki.
Az meg, hogy miféle barátnő az, aki egy idegennek hisz, és nem nekem, akit ismer nyolc éve, az jó kérdés. Én is ezt kérdezem.





"Meg lehet szólni, de "
Ezt második alkalommal kellett volna.
Amúgy meg számomra sok minden nem világos. ha nem vagytok együtt, miért kommunikálsz vele? Mindegy, ez ilyen csajos dolog lehet amit nem értek, én elhajtottam volna melegebb éghajlatra az első "kisiklás" után.
Szerintem is tegyél ellene rendőrségi feljelentést. És polgárit is, ha külföldön dolgozik lesz miből fizetnie remélhetőleg.
Ahová kirakta ezeket ott a GDPR-re hivatkozva kérheted a letiltást, az anyagok törlését. Személyes adatok és nem járultál hozzá.
Amúgy meg te is írhatsz a csoportba, nem kell hosszan, elég ez amit ide írtál. Bőven. Sokat ne magyarázkodj mert az rosszabb mintha elismernéd.
Tedd ki a feljelentést esetleg, és írd meg hogy aki innentől hozzá szól megy neki is az idézés.
És nem akarom az ördögöt a fara festeni de szerintem beszélj egy pszichiáterrel vagy valami hasonlóval - ez a gyerek nem normális. Nem tudni nem fog-e megtámadni vagy ilyesmi, nem csak nárcisztikusnak de pszichopatának is tűnik nekem. Vegyél egy gáz sprayt vagy gázpisztolyt, biztos ami biztos.





14, nem beszélek vele, le van nekem tiltva öt hónapja, írtam fentebb.
Januárban hívott engem sokszor, egyszer vettem fel neki, de azt fentebb leírtam milyen körülmények között, meg hogy elküldtem a francba. Nem beszélünk, mégis most a semmiből visszajutott hozzám, hogy miket irkál rólam. Mivel nekem le van tiltva egy ismerősöm látta az egyik csoportban ezt a posztot, és az küldte el nekem az egészet lescreenelve kommentekkel együtt.
Szerintem sem normális a csávó, egyetértek. Pont ezért akar engem fogyatékosnak beállítani, mert pont, hogy ő az...
Köszönöm a tanácsot egyébként, pont költözésben vagyok, szóval nem fogja tudni azt sem a továbbiakban, hogy melyik településen élek, az udvaromban meg van már két jó nagy kutya, úgyhogy ha esetleg meg is talàlna sem félek. Amúgy is egy kb 50 kilós ember, meg 165 cm magas, de nem a kinézete miatt gyűlölöm őt, hanem a "viselkedése" miatt(mert, hogy számomra ez nem viselkedés, mert egy utolsó aljadék suttyó sem viselkedik így). De ez már mellékes.
Ami miatt még csinálja az az, hogy míg beszéltünk is nagyon irigy volt rám. Ő dolgozott külföldön, de állandóan azt hallgattam, hogy nekem milyen jó, én akkor egyedül éltem, magam tartottam el, én tudok főzni, mosni, stb. Tudom, nem nagy dolgok, de ő elismerte, hogy egyiket se tud. Én vezetni is tudok, neki hiába van jogsija ő nem mer a szomszéd városba sem elmenni, mert "az már nagy táv", és retteg, hogy ő eltéved, pedig neki régebben van jogsija, mint nekem. Nekem két autóm van. Én tanult vagyok, neki semmilyen bizonyítva nincs, erre is mindig irigy volt. Nekem a hobbim kissé különleges, érdekelnek a kastélyok, régiségek, ezekkel is foglalkozom(nem üzletszerűen), ő semmi ilyet nem tudott megtanulni/megjegyezni. Külföldön is gyárban dolgozik, és úgy adja elő, hogy imádja, közben utálja, és rám is irigykedett(meg irigy mai napig gondolom, azért generálja a feszültséget így távolról is), mert én nem gyári melós vagyok. Szerinte nekem is oda kéne mennem három szakmával, érettségivel, és "rohadjak meg", amiért én nem ott dolgozok, hanem itthon is megkeresek annyit, mint ő, olyan munkával amit szeretek is, pedig még fiatalabb is vagyok nála. Arról nem is beszélek, hogy nekem saját házam van, az én nevemen. Na azért meg még külön meg tudna volna fojtani.
Röviden: Irigy mindenre, amiért én valaha tettem, tanultam, és dolgoztam, csak azért mert ő a sor mellett robotol, mert a nyolc általánoson kívül nem volt hajlandó semmit letenni az asztalra.
Aki velem van meg köszönöm! Jó olvasni ilyet is!:)





Sajnos végigolvastam...
Ki a faszt érdekel????
Egy 'barátod', akivel egy alap dolgot megbeszélni se képes, haragszik, és egy idegennek hisz...
Egy csoportban lejárató kapmány megy ellened. Hűűha..., ééésss??? Akkor mi van? Semmi.





A csoportos dolgot én se értem, mármint hogy ez miért akkora gond. Több ezres vagy tízezres csoport, valaki ír rólad valamit, ami rossz fényt vet rád, fontos ez? A csoportból hányan ismernek téged? Hányan ismernek jól? Mennyire fontos neked ez a csoport, illetve az ottaniak véleménye? Milyen visszajelzéseket kaptál eddig ebből a csoportból a srác posztja után? Neked betegnek tűnnek a megosztásai, a többieknek gondolod, nem?
Hány barátod van, 1, 3, 6, 16? Jól ismernek? Mindenki előtt lejáratott? Hogy történt pontosan? És a barátaid (akik felteszem, szeretnek és jól ismernek téged) mit reagáltak, mit kérdeztek? Részletesen belekérdeztek, mi ez az egész, te pedig részletesen elmondtad nekik? Erre ők? Simán neki hittek és elfordultak tőled? Pontosan mik azok a kompromittáló dolgok, amiket állít rólad?





Hát, azért ha valóban hamisított üzenetekkel operált akkor azért kicsit másabb a dolog szerintem.
Más, ha beír a csoportba hogy ez ilyen meg olyan, és az is ha a kérdező által írt photosoppolt, hamis chat üzeneteket posztol ki. Ez azért megrendítheti a bizalmat. Persze az igaz barátokkal meg lehet beszélni, de egy ilyen oda tud vágni rendesen a kapcsolati hálónak.
Mondjuk azt sem értem két ennyire különböző ember hogy keveredett össze, elvben esélye nem kellett volna hogy legyen a kérdezőnél. Bár a pszichopata/szociopata személyiségek tudnak nagyon meggyőzőek lenni egy ideig...
18, igen fontos. Félek, hogy a munkàmra ez hatással lesz, hogy ilyeneket írogatnak rólam több tízezer fő előtt.
A csoportban két ember ismer, az egyik az exem(természetesen nem ez a nyomorult, akiről szó van, mert ehhez az "emberhez" nem volt közöm, csak ő terjeszti, hogy mi exem vagyunk), másik pedig egy nagyon kedves ismerősöm, aki elküldte nekem az egész posztot.
Ez a két ember nagyjából jól ismer.
Ez a csoport számomra nem olyan fontos, nem látogatom gyakran, de az rosszul esik, hogy több ezren kommentben olyanokat írnak, hogy beteg vagyok agyilag, és csukjanak be a bolondokhàzàba, meg hasonlók.
Konkrét üzeneteket nem kaptam, csak ez a jó ismerősöm küldte el nekem a teljes posztot, mint fentebb írtam. Ennyi. Idegenek nem írtak.
A többi embernek nem tűnik betegnek, a többi embernek, aki kommentel mindenki szerint én vagyok a beteg, és a dilihàzba vagyok, akit "el kellene szeparàlni".
Van néhány barátom, de nem túl sok. Régen jóval több volt. Akik vannak azok jól ismernek.
A kedve ismerősöm is kiállt mellettem például, ő simán ràírt a sràcra és megírta neki, hogy állítson magán, meg azon is, hogy teljes hazugságokat posztol rólam egy nyilvános csoportban. Pedig nem kértem őt ilyenre meg.
A barátaim még nem tudnak erről, nem meséltem, és nincsenek benne ebben a csoportban.
Igen, mint írtam fentebb az az ember, akit a legjobb barátnőmnek hittem ő simán ellenem fordult, és egy szót sem kérdezett tőlem, hogy igaz-e bármi is. Amit ez az aljadék állított meg "alàtàmasztott" kamu screenekkel simán elhitte, és azóta elmegy mellettem az utcán is, mint aki soha nem ismert. Előtte meg együtt jártuk az országot.
Pontosan olyan dolgokat állít rólam, hogy én egy semmirekellő antiszociàlis csicska vagyok kényszerbetegségekkel, aki kikerüli a dolgokat, szétnéz kétszer a zebrán mikor átmegy, állítólag szidom a melósokat is(pedig én sem irodában dolgozom, vagy hasonlók, úgyhogy teljesen abszurd állítás ez is), fogyatékos vagyok, fura vagyok, soha nem lesz párom, be kéne zárni, mindenki menekül előlem, mentális beteg vagyok, betegesen féltékeny, meg egyéb baromságokat állít a posztok szerint rólam. A posztok alatti kommentek meg egyetértések látatlanban, ismeretlenül. Van a posztokon több ezer röhögőfej is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!