Valóban jobb gyereknek lenni mint felnőttnek?

Én egy percre nem sírom vissza a gyermekkorom, pedig nem voltam verve, de érzelmileg elhanyagolva igen.

Nekem jobb felnőttnek lenni. Szeretek dolgozni és a saját családommal lenni.

Az én esetemben nem. 8 óra munka után hazamegyek és másnapig szabad vagyok. 40 óra munka után eljött a hétvége. Nem kell ebben a 2 napban a munkával foglalkozni.

Abban az éveimben, amikor diák voltam, bizony iskola után házifeladattal és dolgozatokra való készüléssel múlattam az időt, majd a hétvégémből is ment el idő amikor tanulnom kellett.

Ráadásul önálló vagyok, és nem egy szülő akarata szerint élek, nem egy szülő hangulata vagy lelkiállapota befolyásolja az enyémet.

Sosem fordult elő, hogy a munkából rettegve indultam volna haza, hogy milyen büntetés vár majd rám otthon, mert hibát követtem el, ami bekerült az aktámba, míg az iskolában nem így volt, amikor például egy becsúszott egyesről volt szó és hazáig azon morfondíroztam, hogy ezért kiabálnak velem, bezárnak a szobámba vagy felpofoznak.

És lám, egy közeli rokonom bolond módjára viselkedik egy családi összejövetelen? Felállok és hazamegyek, elszigetelhetem magam tőle. Egy gyereknek még a saját otthonában is tűrnie kell a szülei badarságait (alkoholproblémák, hisztéria, drogproblémák, veszekedés, verekedés).