Van az ismerőseid vagy a családtagjaid közt olyan, akinek borderline személyiségzavara van? Milyen emberek ők?

Kettő is

Hát nehéz velük

Hiába kedveled őket el kell fogadni hogy bizony vannak azok a bizonyos befordulos napok amikor nem lehet normális interakcióba kerülni velük. Az egyik hetekre eltűnik a másik totál bunkóvá válik. Magas az oncsonkitasra való hajlam. Egyikőjük falcolja is magát

Nagyon szeretem mindkettőt mint embert de nem hiszem hogy a betegsegukkel túl sok ember megtudna maradni mellettük

Utálatos, beképzelt viszont néha jól el lehet vele beszélgetni. Ja, meg egyszer megpróbálta levágni a kezét. Először egy konyhakéssel, amit csupa véresen vissza is rakott a tartóba, majd kiment és a fűrész segítségével folytatta amit elkezdett😬 Milyen jó is vasárnap reggel arra kelni, hogy torkaszakadtából üvölti hogy elvágta a kezét és tartja a csonk mellett a másik kezével hogy ne essen szét.... Oszt utánna vérben úszott az egész ház, mintha valam mészárlás lett volna, kész csoda hogy túlélte szerintem.

Ami viszont engem qurvára idegesít, hogy arról volt szó hogy 3 hónapig esélye sincs arra hogy kijön a pszichiátriáról, ehhez képest 2 hét múlva hazaküldték...

Valószínűleg van, amúgy a tesóm.

Ha minden jól megy, már nem sokáig kell egy fedél alatt élnem vele🤞

Szép napot! Gondoltam, hozzászólok a kérdéshez, mivel jómagam is borderline személyiségzavarral küzdök, és így egy másik szemszöget is tudsz szemlélni. Lassan egy éve, hogy diagnosztizáltak.

Nem csak magának az embernek nehezíti meg az életét ez a betegség, egyértelműen a hozzátartozók életeit egyaránt. Viszont azt leszögezném, hogy egyikőnk sem szörnyeteg, ez pedig nem egy olyan dolog, amit mi választottunk, senem valami olyasmi, amivel mi szívesen élünk együtt.

Tudunk szeretni, szerethetőek vagyunk, viszont egyértelműen megerőltető hosszútávon a kapcsolat fent tartása (legyen itt szó baráti kapcsolatról, esetleg párkapcsolatról). Egészséges határokat kell szabni, és az, hogy ebben mennyire partner a másik fél, teljes mértékben ember függő.

A környezetünknek, barátainknak, véleményem szerint előnyös, ha jobban utána néznek a betegségnek. Rengeteg dolog, taktika van konfliktusok elkerülésére, egészséges határok szabására.

Párkapcsolatban élek, két éve, és a betegségem ellenére teljesen egészséges határok között mozog. A párom hajlandó volt energiát fektetni abba, hogy jobban utána járjon a borderline témának, és gyakorlatilag megtanulja kezelni minden egyes kitörésemet, befordulós napomat, ill. a többi finomságot, ami ezzel jár. Mindkét fél hozzáallásától függ, mennyire lehet balanszolni a dolgot. A betegben benne kell legyen a gyógyulásra való akarat, a barátban, párban pedig a támogatásra, és a segítségre való hajlam. Legyőzni nem lehet ugyan, viszont lehet csillapítani a tüneteket. Csupán megértő, és türelmes emberekre van szükség. Na meg az sem árt, ha egy tapasztalt szakembert is látogat az adott illető a háttérben.

Amikor dühkitörésem van, akkor a barátaim, esetleg a párom nyugodtan közli velem, hogy először kicsit vegyek vissza az indulatokból, nyugodjak meg, szellőztessem ki a fejemet. Ez lehet akár pár perc, de órákig is elhúzódhat. Ember függő. A legfontosabb az, hogy minden esetben próbálj meg nyugodt maradni, amennyire csak tudsz, illetve amennyire az adott szituáció engedi. Adj időt magadnak, és neki is arra, hogy mindketten rendezzétek a gondolataitokat. Ha agresszívvá válsz te is, az a bpds számára csak olaj a tűzre, és sosem lesz vége.

Miután csillapodtak a dolgok, utána érdemes leülni beszélgetni egy nyugodtabb környezetben. Ilyenkor sem szabad kiabálni, mert az újabb dühkitöréshez vezethet, és így nem lesz megoldva a probléma. Kulcsfontosságú a nyugodtság megőrzése, és akkor a másik fél is nyugodt viselkedést fog produkálni. Ha esetleg előfordul ilyen dühkitörések során, hogy tárgyak repkednek a házban, esetleg rombolás történik, szintén fontos leszögezni, hogy az ilyen fajta viselkedés nem visz előrébb senkit, és teljesen felesleges. Szögezd le egyenesen, hogy nem szeretnéd, ha ilyen a jövőben előfordulna.

A dühkitörésekből levonva a konklúziót; fontos a nyugodtság, és a kommunikáció is.

A túlgondolás a másik hatalmas mumus. Sok esetben megtudom győzni magamat arról, hogy amiket gondolok, nem tükrözik a valóságot. Ha ez nem megy, fordulok a páromhoz. Neki, mint külső szemlélőnek szintén egyetlen feladata van: kommunikálni. Személy szerint engem viszonylag könnyen letud nyugtatni pár kedves szó, esetleg visszajelzés, hogy amiket gondolok, nem súrolják a realitás határát.

Hogy személyes példát is hozzak. Teljes mértékben meg voltam győződve arról, hogy a párom már nem szeret, és hamarosan elfog hagyni (folyamatos elhagyástól való félelem, bpdvel jár) Nagyon magamba fordultam, és egy szó nélkül kezdtem el ellökni magamtól. Mivel ő már sokat tud az ilyesmi dolgokról, ezért nagyon jól tudta, mi történik éppen. Hagyott nekem egy apró üzenetet, hogy amint megnyugodtam kissé, és csillapodtak ezek az erős érzések, beszéljünk erről. Ez kicsit észhez is térített, ugyan, ott voltak az ezzel kapcsolatos gondolatok, viszont enyhébben. Pár nap elteltével leült velem beszélgetni. Elmondtam neki, hogy milyen gondolatok fészkelték be magukat a fejemben, miért érzem, ill. gondolom azt, amit, ő pedig a lehető legtökéletesebb módon reagált. Megnyugtatott, finoman beszélt velem, elmondta, hogyha hasonló történik, mit nem lenne előnyös csinálnom, és meg is oldódott a probléma, azóta pedig figyel arra, hogy ne érezzek hasonló dolgokat, mint akkor.

Ténylegesen összegezve a dolgokat: egyenes kommunikáció, mérhetetlen türelem és megértés

Egyébként az internet is tele van cikkekkel, viszont angol nyelven. Bemásolok párat, amik a hozzátartozóimnak segítettek ezeknek a határoknak a megszabásában.

[link]

[link]

[link]

Természetesen azt is figyelembe kell venned, hogy én már egy éve folyamatos rendszerességgel járok hetente szakemberhez, segítséget kapok, így a tüneteim, dühkitöréseim is enyhébbek/ritkábbak. Remélem, hogy tudtam segíteni, annak ellenére, hogy kissé összeszedetlennek érzem a gondolataimat :)