Fontos, írd meg. Mit teszel ha elveszik a motiváció, akár mindenből?

Le fekszem aludni és ki pihenem magamat.

Reggel tornázom egy jót.

Le tusolok.

Készítek egy kiadós reggelit, majd ezt el fogyasztom.

Ha marad időm el megyek sétálni, ettől is fel tud az ember frissülni.

Tedd rendbe magadat,nem könnyű feladat de nem is lehetetlen.

Hasonló helyzetben vagyok én is. Szerintem egy hosszabb elvonulás segítene rajtam. Nem örökre. Vagy szakembertől is kérhetnék segítséget.

Ugyanakkor megtanultam, hogy saját magamból kell erőt merítenem. Ugyanis senkinek sem leszek olyan fontos, mint saját magamnak. Még a szüleimnek sem vagyok annyira fontos. Fontos vagyok magamnak.

A legnehezebb időszakomból erőszakkal jöttem ki. Minden porcikám irtózott a gondolattól, hogy felkeljek és csináljak valamit, emberek közé menjek, visszatérjek az életbe pótcselekvések helyett. Mondani nagyon könnyű, hogy kelj fel és csináld, pár hétig nekem kínszenvedés volt elmenni sétálni odakinn, mikor ágynak dőltem volna, tartani magam a napi tervemhez, mikor aludni és enni akartam volna. Könnyek között elmentem edzeni, nyűgösen nekiálltam a feladataimnak, fáradtan emberek közé mentem vagy egy hosszabb sétára a párommal... Szar volt mindent elkezdeni, de közben mégis jó érzés volt már, hogy csináltam.

Aztán rutinná vált és elmúlt az az ólomsúlyos, álmos érzés.

Máshogy szerintem nem lehet. Legfeljebb gyógyszerekkel.

Csak éleszd fel a céljaid amik voltak. Éleszd fel és tűzd ki újra a céljaid amikben kudarcot vallottál vagy feladtál.

Nekem amikor nagyon rossz helyzetben voltam, volt egy kedvenc mondásom ami segített. Angolul így szól:"Where there is a will, there is a way. " Magyarul kb így szól: Ahol van szándék, ott van út (a megvalósításhoz). Ez segített, hogy higgyek magamban, hogy higgyek hogy képes vagyok helyrehozni az életem. És ki is másztam a gödörből. És tanultam belőle.

És még valami: minden igazi cél a segítségről szól. Valami olyat akar tenni vagy elérni az ember ami segít valakinek.

Engem elsősorban az a gondolat rántott ki a gödörből, hogyha most nem teszem meg, később sokkal nehezebb, rosszabb lesz, esetleg más teendőkkel lesz átfedés, ami megint nem szerencsés. Ezután én is azt tudnám még leírni, amit #4 is, csak nekem egyetem miatt egyszerűen muszáj volt egy rakat dolgot megcsinálnom, mert ha nem teszem, oda az állami ösztöndíj, amibe meg nem szerettem volna belegondolni..

Szóval egyszerűen nem tehettem mást, megtettem mindent, amit kellett, bármennyire nem szerettem volna, vagy nem volt hozzá erőm. Majdnem 1 hónapos szenvedés volt, bármilyen kellemetlen is ezt leírni, mire az az állandó nyűgösség, fáradtság tompult, majd elmúlt. Nem is szeretném összeszámolni hányszor voltam sírás határán, és mégis felkeltem, vagy elmentem kondiba, mégis megcsináltam a prezentálást, és (tyúk)lépésről lépésre kezdett minden visszaállni a régi körforgásba.

Önreflexió is segített, valamint a reflektálás, hogy hogyan jutottam arra a mélypontra, hogyan juthatnék ki és hasonlók.

Az eleje tényleg ritka döcögős volt és nehéz, de így utólag nagyon megéri, csak sok kitartás, erő kellett hozzá.