Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Mit lehet tenni, ha ennyire...

Mit lehet tenni, ha ennyire ragaszkodik ehhez a hagyományhoz?

Figyelt kérdés

A történetben én vagyok a nő. Párommal már többször feljött a gyerektéma. Még egyelőre nem állunk úgy, hogy legyen gyerekünk, de természetesen majd szeretnénk, és egyszer-kétszer már beszélgettünk róla, hogy mi legyen majd a neve, ha lány lesz, vagy ha fiú.

A lány név nem érdekli, a fiú névhez viszont extrém módon ragaszkodik, hogy az legyen, ami az övé is. Nekem nagyon nem tetszik ez a név, de még ha tetszene se akarnám a gyerekemet úgy hívni, mint az apját. Ő ehhez a hagyományhoz rettenetesen ragaszkodik, mert, hogy őt is, az apját is, sőt, a nagyapját is így hívták, és nehogymár az ő gyerekének más neve legyen. Na én viszont ezt nagyon nem szeretném, így ebben a dologban egyszerűen nem jutunk közös nevezőre.

Még ezt valahol el is fogadnám (bár nem tudom, mi lesz, ha egyszer fiúnk születik), azonban ő már olyanokat is mondott, hogy ha én nem akarom majd úgy hívni a fiúnkat, ahogy őt hívják, akkor jobb, ha nem is tervezünk közös jövőt, vagy azt mondja egy ilyen "vita" végén, hogy akkor nem érdekli az egész, döntsem el én egyedül.


Számomra az lenne az optimális megoldás, ha közösen leülnénk, és EGYÜTT eldöntenénk melyik az a név, ami mindkettőnknek megfelel, de ő ezt a dolgot élből elutasítja, mert, hogy neki úgyse tetszene meg más fiú név.


Mi lehet a megoldás egy ilyen helyzetben?


2022. febr. 4. 20:19
1 2 3 4 5
 21/50 anonim ***** válasza:
100%
lehet nem lesz neve :D
2022. febr. 4. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/50 A kérdező kommentje:
Minden nap imádkozom, hogy lányunk legyen, akkor talán nem lesz baj :D
2022. febr. 4. 22:18
 23/50 anonim ***** válasza:
84%
Ha egy név kiválasztásban sem tudtok kompromisszumot kötni, mi lesz késõbb, fontosabb kérdéseknél? Nõk, válogassátok meg jobban, hogy kinek szültök.
2022. febr. 4. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/50 anonim ***** válasza:
78%
Mi a név? mostmar erdekel
2022. febr. 5. 02:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/50 A kérdező kommentje:

#23

Én tudnék kompromisszumot kötni, de nem azt, hogy a lány nevet én választanám, ami neki nem tetszik, ő meg a fiút, ami nekem nem tetszik.


Akárhogy is nézzük, a kompromisszum az, ha mindkét nevet közösen döntjük el. Én ezt is akarnám, még akkor is, ha nem a kedvenc lány és fiú nevem lenne, csak épp egy olyan, ami mindkettőnknek oké. Ez más pároknál működik, nálunk ezekszerint nem.

2022. febr. 5. 08:33
 26/50 anonim ***** válasza:
0%
#25 ez nem kompromisszum. ez az amit te akarsz.
2022. febr. 5. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/50 anonim ***** válasza:
100%

Ilyen esetben névválasztásnál egyértelműen az a kompromisszum, hogy kerestek egy másik nevet, ami mindkettőtöknek tetszik! Kizártnak tartom, hogy a több száz/ezer férfi név közül semelyik másik nem tetszik a férjednek..

Az véletlenül sem kompromisszum, hogy márpedig egy állítólagos hagyomány miatt olyan nevet kap a fiatok, amit te ki nem állhatsz.


Amúgy én is falnak tudnék rohanni ettől az idióta “hagyománytól”, hogy mindenkit IS úgy kell hívni, ahogy az apját meg annak az apját meg annak az apját stb stb. Aztán egy családi összejövetelen meg ott van akár 3-4 egyforma nevű rokon is és akkor jön a Sanyi1, Sanyi2, Sanyi3 vagy éppen Kis/Ifjabb Sanyi, Öreg/Idősebb Sanyi. Nem tudom felfogni mi ennek az értelme, de én férjem családjában is ez volt a módi, szerencsére ő is hasonló véleményen van, mint én. Megbeszéltük, ha fiunk lesz, akkor bármilyen név szóba jöhet, kivéve az övé. Van így is elég András a családban, nem kell még egy.

2022. febr. 5. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/50 anonim ***** válasza:
100%

Dehogynem, pontosan az a kompromisszum, amit a kérdező ír a 25-ös kommentjében is! KÖZÖSEN kell(ene) dönteni a KÖZÖS gyerek nevét illetően, nem pedig úgy, hogy egy őskövület hagyomány miatt igen is az én nevemet fogja kapni és kész, a többi le van szarva. Ebben hol a kompromisszum?? Mert ez minden, csak nem az.

Eleve már az rettentően visszataszító az egyébként meglehetősen agresszív hozzáállású férjétől, hogy vagy az lesz a neve, amit én akarok vagy akkor nem is illünk össze, szóval simán képes lenne dobni a kérdezőt egy nyamvadt hagyomány és névválasztás miatt. Biztos nagyon “szereti”, nyilván. Én biztos nem szülnék egy ilyen felfogású embernek. Van még millió és egy fiú név, tessék választani egy olyat, ami mindkettőnek tetszik és kész, ez kompromisszum, az hogy én a saját nevem akarom a gyereknek és magasból teszek rá, hogy az anyjának nem tetszik, na az nem közös döntés.

2022. febr. 5. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/50 anonim ***** válasza:
0%

#28

két nézet van:

kövessük a hagyományt: idősebb gyerek neve az apák neve

ne kövessük a hagyományt, válasszunk minden gyereknél a közös tetszés alapján nevet


ha a második lesz, az egyes nem teljesül. ez a két állítás ellent mond egymásnak, nem lehet egyszerre mindkettő igaz. szóval az nem kompromisszum, hogy válasszák a kettest. mert azzal az egyes nem valósul meg.


amúgy én azt írtam korábban, hogy még az leginkább az a kompromisszum, hogy egyik gyereknél van csak a hagyomány a többinél, meg lehet a második dolog, a közös tetszés. De végül is ez sem valódi kompromisszum, mert akkor lenne az, ha a hagyomány a többi gyerekre is megmondaná, hogy mi legyen a neve. És akkor egynél követnék a többinél nem. De így hogy csak egyről mondja meg a hagyomány, így ott igazából nem történik engedés.


Esetleg úgy lehet ezt nézni, hogy maga a hagyomány nem túl merev, mert egy gyereknél van ez a régi minta megtartása. és a többinél meg van a kísérletezés. szóval maga a hagyomány megengedi, hogy a többi gyereknél legyen ez a közös tetszés alapján választás.


de a pontos állítás az, hogy itt nem lehet kompromisszum. mert a két nézet nem lehet egyszerre igaz.

2022. febr. 5. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/50 A kérdező kommentje:
A kompromisszum nem azt jelenti, hogy mindkét nézetnek eleget teszünk, hanem, hogy kitalálunk egy olyan harmadik nézetet, ami mindkettőnknek megfelel valamilyen szinten. Ez a harmadik nézet nem kell (és nem is fog) tökéletesen megfelelni mindkettőnk számára, csak mondjuk elégségesen, de az is már valami
2022. febr. 5. 15:13
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!