Mikor túl késő újrakezdeni az életet szerintetek?

Mind általánosságban, mind személyes érintettség miatt.

32 éves vagyok, egy multinál dolgozom jogász pozícióban. Belefásultam az életembe. Sem a munkámban, sem azon kívül nem találom már a szépet semmiben. Ennyi idősen még se kutyám, se macskám, se gyerekem, és hosszabb-rövidebb kapcsolataim is csak elvétve voltak, mert se időm, se energiám nincs rá. Hétvégén legtöbbször szintén munka, mert képtelen vagyok utolérni magam. Ha nem, akkor általában végiglátogatom a családot, akik aztán minduntalan belémverik (főleg anyámék és nagyszülők), hogy milyen szerencsés vagyok, és becsüljem meg magam. (Milyen abszurd, egyúttal unokákkal is b*sztatnak) Barátokra csak lopva tudok időt áldozni.

Ez nekem nem élet.

Ott akarom hagyni az egész karrieremet - sőt, a szakmámat is. Egyszerűen nem érdekel már az egész, elegem van a miliőből, a folyamatos elvárásokból, a pszichopata vezetőkből, - abból, hogy hol végigf*sok heteket, hol szorulásom van. Esküszöm, ha a kollégák közt nem találtam volna pár jó embert, már rég felkötöttem volna magam. Illetőleg persze, a szabik is segítenek.

Egy teljesen más területen szeretném vállalkozást indítani, és ehhez ki kell tanulnom egy új szakmát - ami, ha eszembe jut, teljesen felvillanyoz. Nagyjából ez az egyetlen most, ami motivál.

Mindenem megvan, mindenem tehermentes, és sikerült úgy spórolnom, hogy a passzív jövedelmeimből - ha nem is az eddig megszokott ütemben fejlődve -, de a jelenlegi életszínvonalamat nagyjából fenn tudnám tartani.

Ti beleugranátok a helyemben? Kezdett már valaki közületek új életet a mai világban? Mikor késő?

Tudom, elég rizikós, ezért is halmozom a tőkét rabigában még hónapról hónapra. Egy másik munkahelyen nagyjából ugyanez várna, szóval lehetséges opcióként ez fel sem merül bennem. Felejtsem el az egészet, legyek hálásabb, és érezzem szerencsésnek magam?

Köszönöm, ha elolvastad!