Mi volt életed legfájóbb pontja?

Talán hármat tudnék kiemelni.

Első: A nagymamám halála, velünk lakott, sokat voltam vele gyerekként, a nevelésemben eléggé részt vett. Vele laktam, és édesanyàmmal, az apám lelépett mielőtt megszülettem. Azóta beszélek vele(miután felnőttem megkeresett, azóta szoktunk beszélni), de valljuk be, hogy nem sokat volt ott az életemben, nem sokszor láttam.

Szóval mikor nagymamám meghalt, az egy mélypont volt. Gyerek voltam, és hónapokig rettegtem, remegtem, nem tudtam aludni, enni, csak sírtam, és sírtam. Mindennap. Anya dolgozott állandóan, én pedig próbáltam minél többet a munkahelyén lenni, próbáltam vele lenni minél többet. Egymást támogattuk lelkileg. Szerencsére akkor pont olyan munkája volt, hogy be tudtam menni, mert egyszerűen nem bírtam otthon megmaradni egyedül, állandóan sírtam, jöttek az emlékek, és féltem. Szörnyű volt. Mai napig eszembe jutnak dolgok, mai napig sírok néha, mikor senki nem látja.

Második mélypont az volt, mikor 15 évesen reménytelenül szerelmes lettem egy olyan emberbe, aki nem viszonozta ezt. Ez évekig tartott, életem első, és egyetlen szerelme volt. Azóta meghalt bennem ez az érzés, nem bírok szerelembe esni.

Évekig szenvedtem, pláne hogy osztálytársak voltunk.

Harmadik pedig az volt mikor megismertem egy srácot 18 évesen, és fél évvel később le is költöztem hozzá, enni nem volt mit, a munkám szörnyű volt, a város is, a partnerem is, és a családja is, mindenki ellenem volt. A családommal is megromlott a kapcsolatom. Alig tudtam kimászni a gödörből.