Mi a legfájobb pont az életetekben ami másoknak nem is tűnhet nagy dolognak?

Nincs munkám és nem tudom lesz-e állandóan " sajnos nem ön nyert" emailek jönnek vissza... Ha vissza jön.

Egy semmi az életem. Mindig csak akadály sose lesz az hogy csak éldegélek és semmi nincs.

Ügyvédes dolgom van egy vállalkozóval röhely az egész életem. Senkim nincs.

(20L/N)

Hogy sose lehet szüleim miatt normális családom, csak ha a jövendőbeli párommal megcsinálom. (Elváltak a szüleim, apám oldalán mozaik/patchwork család.) Persze ezt sose mondtam nekik, de néha még most is elképzelem, milyen lenne, ha minden úgy volna mint egy normális családnál.

Hogy nem engedek akárkit közel magamhoz. Ha barát, nagyon megválogatom, kinek mit mondok csak el, kinek nyílok meg igazán. Potenciális bárátjelöltnél pedig vagy én vágom el magam, mert beijedek, vagy rámun és nem beszélünk. Ha pedig valahol-valamikor megtetszik egy srác, egyből az a gondolatom, hogy biztos van barátnője, ha nincs, akkor pedig semmi esélyem... És ez azért fájó, mert amíg nem küzdöm le teljesen, nem fog senkivel semmi összejönni.

Hogy sosem vagyok "elég". Már gimiben olyanokat értem el amit az osztályban 23-ból csak 3-5 emberke csinált meg velem együtt. (Tanulmányi szepontokból.) De ez nem elég, az sem, hogy a felsőoktatásban nem is rosszul teljesítek, növekvő tendenciával. (Nem vagyok színötös, de 4 körül sikerül összehozni azt az átlagot, nem feltétlenül az online átállás segítségével.) Az sem elég, hogy a fogaim már szépen állnak, figyelmet fordítok az egészségemre, nem is keveset (van 2 betegségem, egyik sem súlyos csak zavaró, de van rá gyógymód). És az sem elég, hogy a súlyomat stabilan egy sávon belül tudom tartani végre, huzamosabb ideig. Nem ez mind nem elég egyeseknek, amíg nem leszek csontvékony és párkapcsolatban. És az sem elég egyeseknek, hogy nekem jó így, tetszem magamnak végre, de amikor végre így érzek, meg kell állapítani, hogy "na és te mikor fogysz le?!"... (Mintha ezeknek az egyeseknek annyira köze lenne hozzá. Egyébként nem vagyok súlyosan elhízott vagy ilyesmi, csak most az egyik rokon kamaszodik és megnyúlt (ami nekem sose volt...) és most ő a mérce, aki csontvékony (lassan betegesen... Nem vicc vagy féltékenység, de ha tovább fogy, akkor ott valami más is van, nem csak a sima fogyás-megnyúlás.))

35f

Úgy érzem néha semmiben sem vagyok elég jó.Gyerekkoromban a családom széthullott,mikor tini lettem senki sem ált mellettem és segített,a haverok meg az élet tanított. Minden téren helyt kellett állnom és mindenhez értenem egy kicsit,nem találtam meg önmagam azt ami érdekel igazából és szeretem csinálni az életben.Úgy érzem semmiben sem vagyok elég jó és ez nagyon frusztrál.Nem érzem magam ezért igazi férfinak és ez sajnos nagyon kihat a magánéletemre és az önbizalmamra is rossz hatással van.Azt érzem hogy már nem tudok fejlődni semmiben és átlagos vagyok.

Nagyfokú szeretethiányom van....semmi mást nem szeretnék,csak azt hogy valaki engem is megöleljen,a vállára hajthassam a fejem,és megnyugtasson.

Én ezt teszem mindenkivel,a gyerekeimmel,férjemmel, mindenkinek ott vagyok....

Nagyon magányos vagyok. És úgy érzem, hogy ez a magány teljesen megfojt, de ezt nem érti meg senki.

Ebből fakadóan nincs erőm semmire. Nincs erőm tanulni, dolgozni, új dolgokba belevágni. Csak egy helyben toporog az életem, s nem bírok ebből az egészből kimászni. Úgy érzem, hogy teljesen megfojt a magányosság érzése. 16 éves korom óta próbálok párt találni, de egyszerűen nem megy (meleg vagyok). A sok visszautasítás, hitegetés, pofára esés teljesen szétzúzta az önbizalmamat.

Közben minden energiámat a párkeresésbe öltem, elhanyagoltam a barátaimat, így már azok sincsenek.

Ezért úgy érzem, hogy semmiben és senkinek nem vagyok elég jó. Hogy semmihez nem értek eléggé. Hogy az egész életemet elszúrtam, s a számomra már nincs jövő. Legszívesebben csak alszok, addig se kell semmi ilyesmin gondolkodnom.

Szó szerint fizikai fájdalmat érzek, ha bármit kell csinálnom.

Emiatt évek óta görgetem magam előtt a diplomámat (már csak kicsi van vissza, de az a kicsi lassan 8 évre nyújtja a 3 éves képzést), de nincs erőm leülni és megtanulni. Évek óta görgetem magam előtt emiatt a nyelvtanulást is, de egy idő után otthagyok minden tanfolyamot és tanárt. A munkahelyekkel is ez a helyzet. Évek óta mindig elhatározom, hogy eljárok edzeni, de természetesen arra sincs erőm. Máskor nagyon szerettem olvasni, kirándulni, de már ezek is fájdalmat okoznak. Nincs se kedvem, se erőm már az egészhez.

Egyetlen boldogságot az életemben a kutyám jelentette. Nagyon szerettük egymást, szó szerint a legjobb barátom volt, de nyáron nagyon megbetegedett. Hosszú évek óta a gyógyulása volt az első dolog, amiért képes voltam felállni harcolni és teljesen odatenni magam. Hónapokon át jártunk hetente orvoshokhoz, éjszakáztam vele, amikor nem tudott aludni, de ebben a harcban is kudarcot vallottam. Az ősz elején meghalt.

26F

(Köszönöm a kérdést, Kedves Kérdező, jól esett kiírni magamból)