Van olyan, aki diagnosztizált aspergeres, de rejti a világ elől? Írnának olyanok pár sort az életben való boldogulásukról, szociális tapasztalataikról, akik már felnőtt aspergeresek, de nem vállalják/vallják be ezt a makrokörnyezetükben?

Asztalos vagyok... míg vallalkozó nem lettem, minden főnököm durván kihasznált...

Teljesen el tudok veszni a munkában, olyan szinten, hogy letellik a munkaidőm, és én nem veszem észre... van hogy sötétedeskor tudatosul bennem, hogy vege a napnak, abba kene hagyni.

Ugyanakkor rettentően lassan dolgozom, mert sosem vagyok megelégedve a munkammal, amit más tökéletesen szimmetrikusnak lát, abban én csak a hibákat keresem örökké és próbálom kijavítani...

Ugyanakkor szóban nem tudom kifejezni magam... lepötyögök ide oldalakat, de ha szóban kéne megszólalnom, az a lehető legrövidebb, leglényegretörőbb... ezért sok munkaadó mujának tartott... azt gondolták rólam, hogy buta vagyok, sokszor lekezeltek, ugy bantak belem 30felett is, mint egy kisgyerekkel...

Vallalkozóként ma mar sokkal nívósabb munkáim vannak, mint nekik valaha is volt, pobt emiatt a kényszeres precizításom miatt.