Megéri elvégezni egy egyetemi szakot csúszás nélkül?
Jelenleg mérnökinfón tanulok, ez az utolsó félévem, most írom a szakdogám.
Eddig minden félévben nagyon sokat tanultam, nem sok időm volt kb. semmi másra sem az egyetem mellett. Tehát az összesen 7 félévem a tanulásnak szenteltem nagyrészt, mert a családból is jött a nyomás, meg magamnak is akartam bizonyítani. Ez oda vezetett, hogy nagyon sok mindenből kimaradtam, iszonyat sokat stresszeltem, és még dolgozni se tudtam egyetem mellett. És mégis úgy érzem, hogy mindenhez értik egy kicsit, de úgy igazán semmihez sem értek komolyabban.
Viszont ami a legjobban zavar: a szaktársaim 3/4-e, akik még nem hagyták itt az egyetemet, csúsznak, olyan átlagosan fél-1 évet. És sokkal jobban bejött nekik az élet, mint nekem. Nem idegeskedték túl az egész egyetemet, buliztak sokat, barátnőjük lett, kiélték magukat. Ami az elvárt lenne az egyetem alatt. A legtöbb tárgyból épphogy kettesek, de mindig van egy kivétel, amiben nagyon jók, és sokan már dolgoznak is abban, jó fizetésért. Ráadásul, ez a halál online oktatás is nekik kedvez, mert ők még jövőre is egyetemisták lesznek, tudnak még normálisan jelenléti oktatással tanulni. (Én azt sokkal jobban szerettem, de ez most más téma.)
Összességében: Úgyérzem elb*sztam. A társadalmi és családi nyomás hatására egy lelki és idegroncs lettem az egyetemi évek alatt. Mindenféle munka és élettapasztalat nélkül. Az időben elvégzett szakommal kitörölhetem a seggem, mivel mindenhol a tudást és a tapasztalatot nézik, és az egyetem semelyiket sem adta meg igazán. Ha tehetném, újrakezdeném, és én is beleszarnék mindenbe, kivéve azt az egy területet, ami érdekel. Abban jó lennék, mellette meg élvezném az életet. Hisz lényegtelen, hogy az ember 23 vagy 24 évesen kerül ki az egyetemről. 1 év ide vagy oda. Ti mit gondoltok erről?
Mi a fene, konkrétan engem írtál le, mint szaktársad. Igaz, ez nekem még csak a 6. félév, de én is fél éves csúszásban vagyok, mint a márnökinfo szak 70%-a itt. Csak nem Dunaújváros?
Meg azt hozzáteszem, hogy azért nem olyan jó dolog csúszni sem, feleslegesen maradok itt több időt, mint kéne. Semmit nem buliztam, végigidegeskedtem az egészet, hogy meglegyen a kettes mindenből, még úgy is, hogy végig csaltam az összes tárgyat. Örültem, hogy a ketteseim meglettek. Nem dolgoztam ugyanúgy semmit. Én meg pont, hogy nem várom a jelenlétit, mert ott nehezebb csalni.
Nyugi, nem csak te lettél idegroncs, én is. Hiába csúsztam, pont ugyanannyi tudásom van, mint amikor idejöttem az egyetemre.
Ahogy érzed.
Ha tényleg akarod és szereted akkor mindenképpen.
Sok sikert.
Elnézést fiatalember!
A ketteshez mennyit kell ott tanulni?
Napi max 1 óra tanulás elég?
#3 Kitől kérded? Tőlem (Első válaszoló) vagy a kérdező?
Mert ha tőlem, hát itt Újvárosban napi 1 óra bőven elég, ha legálisan akarod elvégezni. De nekem még az is derogál, szóval napi 0 perc van. Meg igazából a szak 95%-a is ugyanez mint én. Mivel mindenki csal orrba-szájba. Majdhogynem kivétel nélkül mindenki és mindenhol.
#4 Köszönöm fiatalember!
Akkor szeptemberbe jelentkezem! Viszek sört is! Úgy megborítjuk az intézményt, hogy I. Nagy Lajos feltámad egy egyetem alapító afterra.
Üdv Jóska báttyád
#1 Üdv kedves sorstárs. Sajnos nem Dunaújváros, hanem a kib*szott s*ggbekúrt BME... Elnézést a fogalmazásért, de ez az igazság. Mondjuk igazad van, online oktatásban azért jobban lehet puskázni.
#3 Nem tudom mennyit kell a ketteshez tanulni, mivel sose a kettesért mentem. Azt viszont tudom, hogy a reggel 6-ig tanulás, majd 1 óra alvás után felkelni és bemenni ZH-t írni nap után sokszor majdnem a dunába vezetett az utam...
Amúgy az analízisen kívül a legtöbb nem matekos, hanem programozás tárgy begyakorolható 4-es 5-ösre(persze csak akkor, ha olyan naív f*sz vagy mint én, és rászánod az időt nagyrészét), HA jó oktatód van. Ha nem, akkor szopás.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!