Akik a legszigorúbb korlátozások mellett vannak, azok alapból korlátoltak?

Az introvertáltak jobban bírják, esetleg örülnek is, az extrovertáltak szenvednek. Csak az a különbség a kettő között, hogy az introvertáltak nagyobb arányban elfogadóak (ebben a témában), az extrovertáltak között pedig nagyobb arányban vannak, akik szerint mindenkinek extrovertáltnak kellene lennie, csak az az egészséges, csak az a normális.

Hadd legyen már tényleg mindenki más és mindenki önmaga. Fogadjuk már el, hogy van, aki otthon rajzol, falja a regényeket, fest és dolgozni is otthonról szeret. (nem magamról beszéltem, nem teljesen ezek a hobbijaim)

Az is elgondolkoztató, hogy pszichológiailag mi az oka annak, ha valaki nem tudja elfogadni azt, aki más, mint ő.

Nekem irodai munkám van és estire járok egyetemre.

Az én szakom totál megoldható távoktatással.

A home office és a távoktatás miatt annyi időt nyerek, hogy az elmondhatatlan. Sokszor megvan a 8 óra alvás, van időm edzeni, van időm rendet tartani.

Szóval imádom a home office-t és a távoktatást.

Azt is imádom, hogy szinte üresek a tömegközlekedési eszközök és az utcákon sincs az a nagy tömegnyomor.

Az év kb felében a sok beadandó, zh-k és vizsgák miatt úgyse mennék sehova se.

A másik felében pedig pont akkor lesz kedvem túrázni, kirándulni, beülni ide-oda, ottaludni itt-ott, ha amúgy nem telítődöm túl ingerekkel, nem merít ki az állandó rohanás, embertömeg és 6 óra alvások.

Most, hogy vége a vizsgaidőszaknak, kicsit hiányzik, hogy néhány délután nem ülhetek be barátokkal sörözni, enni, más délután meg nem mehetek el egyedül az uszodába.

Viszont elfoglalom magam így is, az esték még így is túl rövidek.

Én ilyen vagyok. Olyat tudok adni a világnak, amit egy extrovertált nem. Viszont egy extrovertált olyat tud adni a világnak, amit én nem.