Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Elszúrtam az egész életemet!...

Elszúrtam az egész életemet! Mit csináljak?

Figyelt kérdés

26 éves férfi vagyok. Az életemet ott szúrtam el, hogy nem fejeztem be a középiskolát. Egyszerűen nagyon sok tantárgyból megbuktam, nem érdekelt akkoriban a tanulás, csak a 9. osztályom van meg, pedig 18 éves koromig oda jártam! A 9. osztályt is kétszer jártam, a 10-et is kétszer, meg 1 évet szakmára jártam, utána hagytam ott!


Egyszerűen fogalmam sincs, hogy juthattam ide. Akkoriban súlyos depresszióban szenvedtem (és most is), és hát szó szerint semmihez sem volt kedvem.


Most lenne a tanuláshoz kedvem, és nagyon jó lenne befejezni. De az a baj, hogy annyi minden más hiányzik az életemből (például barátok, barátnő), hogy már semmi motivációm sincs semmihez sem, ráadásul 4 évbe tellene, mert előröl lenne érdemes kezdeni.


Plusz már 2 hónapja munkanélküli vagyok, azelőtt is csak segédmunkát végeztem.


Tehát ott szúrtam el az egész életemet, hogy nem fejeztem be akkoriban a középiskolát. Ha visszamehetnék az időben, akkor befejezném, és utána továbbmennék felsőfokú OKJ-re vagy egyetemre akár.


Viszont nem tudok visszamenni az időben. Mit csináljak? Nincs semmihez sem kedvem már...


Amikor a munkanélküli központban voltam, és megkérdezték, hogy mi a legmagasabb végzettségem, és csak a 8. általánost tudtam mondani, hát nagyon szégyelltem magam, utána pedig továbbkérdezett, hogy van -e nyelvtudásom/jogosítványom, és hát nekem az sincs, majdnem sírva jöttem ki, hogy lehetek ennyire szerencsétlen...


2020. okt. 7. 19:16
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Jelentkezzél képzésre.
2020. okt. 7. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 Ékezetes billetyűzet ***** válasza:
100%

Pedig egy érettségit mindenképpen érdemes lenne megcsinálnod. Elkésve nem vagy, elvégre a jó pap is holtig tanul.

Ha közösségbe jársz, javulni fog a depressziód is. Előbb-utóbb barátokat is szerzel.

2020. okt. 7. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Muszáj lesz felállnod.

Ne gondolkodj. Csak indulj el. És Csináld. Ez viszi az embereket előrébb. Csak kezd el valahol. És meglátod jobb lesz.

Remélem összejön neked. Azt sejtem, hogy te is olyan típus lehetsz akinek kell valaki aki támogatja lelkileg, érzelmileg. Ha ez nincs meg akkor nincs motivációd sem. Így nehéz tudom. De bár én megtanultam azt, hogy sokszor csak saját magunkra számíthatunk. Mindent magadért tegyél meg,ne másért, és így mindig erős leszel lelkileg. Esetleg van ismerősöd, barátod akinek ugyanúgy kellene érettségi? Lehet egyszerűbb lenne neked úgy.

2020. okt. 7. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a tanácsokat.


Nincsenek ismerőseim sem, főleg most hogy nem dolgozom. Nem járok sehova a bolton kívül, ott sem beszélgetek senkivel sem.

2020. okt. 7. 19:33
 5/12 anonim ***** válasza:
100%

Én is elszúrtam az egész életemet, és nem tudom hogy fogom kijavítani.

Jelentkezz egy esti képzésre, és fejezd be az iskolát!

2020. okt. 7. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
75%

Estin két év csak és kb csak ott kell lenni.

Utána még csinálsz egy burkoló okj aztán hülyére keresed magad.

30 évesen már csak nevetni fogsz.

2020. okt. 7. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Hát az érettségi ma már kötelező, sok munkahely alapfeltétele, de ha tanfolyamra iratkozol be, ahhoz is alap.

Van felnőttképzés, öcsém is felnőttként tette le az érettségit. Utána regisztrált munkanélküliként, a munkaügyi központ szokott indítani ingyenes tanfolyamokat tartós munkanélküliek részére, egy ilyen tanfolyamon letette a jogosítványt teherautóra, azóta is fuvarozik.

Vagy ha mégse döntesz az iskola mellett, elmehetsz gyárba betanított melóra, de ott minimálbérnél többre nem lehet számítani.

2020. okt. 7. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.


A burkoló OKJ-hez nem kell érettségi... De én nem tudok bejárni!


Nekem el kell tartanom magamat, dolgoznom kell. Külön élek, a szüleimre nem számíthatok.

2020. okt. 7. 19:49
 9/12 anonim ***** válasza:
100%

Jelentkezz nyugodtan egy esti iskolába (bár szerintem csak a következő tanévtől tudsz, most nem), elég sok ilyen hely van, a legtöbb ingyenes. Gondolom neked 10. osztálytól kellene kezdened, 2 vagy 3 év alatt le tudod tenni az érettségit. Heti 2-3 napon délután/este kéne bejárnod egy ilyen suliba. Mellette tanulj meg először is angolul, akár önállóan az internetről kezdd el (esti iskolában is lesz), akár nyelviskolában, ha van rá pénzed, akkor magántanárral.


Igaz, hogy nem gondolkodtál és hibáztál, de még nem vagy öreg, fel tudsz ebből állni. 30 éves korodra már bőven eljutsz odáig, hogy meglesz az érettségid, megtanulsz egy nyelvet, esetleg a jogsit is lerakod. Utána meg mehetsz OKJ-ra vagy egyetemre. Sok sikert kívánok!

2020. okt. 7. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
100%

Tudom milyen érzés úgy érezni hogy egy katasztrófa az életed, de hidd el tudsz hová lépni.

Először is gondold át hogy akkoriban mi vezetett ahhoz hogy rosszul teljesítettél az iskolában, írtad hogy depressziós voltál, gondold át hogy mi vezetett oda (családi körülmények, iskolai problémák stb.?), és realizáld hogy akkor még gyerek voltál, valószínűleg támogatásra lett volna szükséged érzelmileg, a tanulásban, gondold végig hogy mennyi minden vezetett ezekhez a nehézségekhez, hogy nem csak te hibáztál, érezz együtt magaddal, ez az önszeretet, és egyben vond le a múlt tanulságait.

Fontos hogy lelkileg is megerősödj, kezdd el értékelni magad, és legjobb barátodként tekints magadra.

Gondold át hogy mik a lehetőségeid most. A munkaügyi központban szoktak képzéseket szervezni, ha kicsit is szimpatikus valamelyik és piacképes, jelentkezz oda.

Szeptemberben indulnak estin is érettségire felkészítő képzések, ha ezt szeretnéd, jelentkezz oda.

Ott már lesz egy társaság, kapcsolatokat építhetsz.

Azt írod depressziós vagy, jársz pszichológushoz? Ha nem, beszélj a háziorvossal erről.

A változás is egy folyamat, vannak dolgok amikkel még én is küzdök, de már így is rengeteget haladtam előre.

Hidd el, nem vagy egyedül ezekkel a problémákkal, de van kiút, csak bízz magadban és csak a saját életedre koncentrálj és a megoldás irányába menj mindig!

2020. okt. 7. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!