Vannak itt olyan emberek akik fiatalon, huszonévesen sokat gondolkoztak az öngyilkosságon? Mi volt az ami visszarántott titeket, hogy mégse tegyétek meg?

Ahogy olvastam a kommenteket kurvára szomorú lettem.

Ha egy öngyilkossági folyamaton keresztülmentél vagy csak megfordult a fejedben, a legnagyobb szeretetet és tiszteletet érzek mindannyiótok iránt...Sajnálom, hogy úgy érzed vagy érezted, hogy szükség van rá, de a tény, hogy még mindig itt vagy és harcolsz, boldoggá tesz és igazán csodálatos vagy.🤍

Régi a kérdés, de azért hátha olvassa még rajtam kívül valaki.

Én olyan 15-16 éves lehettem mikor anyukám összes gyógyszerét válogatás nélkül bevettem. Kb 100 db pirulát. Azért tettem, mert gyerekként megerőszakoltak, és valahogy akkoriban nem segített a pszihológus/pszichiáter, nem bíztam meg benne. Tehát bevettem őket, és vártam... És közben féltem, hibáztattam magam hogy hogy lehettem ennyire hülye, és biztos voltam benne hogy megfogok halni ha nem teszek semmit, csak ülök és közben a családom szeret, mindent megtenne értem... Szóval kiszédelegtem a szobából, és elmondtam mit tettem, a családomnak. Ők azonnal megmentő üzemmódba kapcsoltak, és sós meleg vízzel itattak, miközben a mentőket hívták... Tesóm kb az öklét dugta le a torkomon, minden gyógyszert kihánytam mire értem jöttek a mentösök. Tehát a szüleim és a testvéreim mentettek meg a haláltól. Azóta jó pár év eltelt, most 30 éves vagyok. Még nagyon sok ideig voltam depressziós, de azóta nem gondolkodtam az öngyilkosságon. Mára már teljesen továbbléptem, van férjem, közös lakás, közös kiskutya, és tervben van a baba is. A családommal a mai napig nagyon jó a kapcsolatom, mindig is összetartó család voltunk, és ez sose fog elmúlni. Mindent nekik köszönhetek!

Néha gondolkodtam/gondolkodom rajta...

19 évesen inkább az anorexiát választottam- lényegében az is az, csak jóval lassabb.

Kigyógyultam belőle, de most kezdek visszaesni.

26/N