Bocsánat besokkaltam?

Elakarok menni. Elegem van mindenből. Besokkaltam abból,hogy olyan mintha nem is léteznék, ha látnak is akkor teljesen másnak látnak mint aki vagyok és mutatok. Mindig segítek még is sose hisznek nekem és sose fogadják meg a tanácsom. (De még én is én vagyok az egyetlen értelmes aki egy ideges összetört embernek nem ad kávét mert nem lessz jobb és egy depressziós embert akinek éppen mostment tönkre a sokéves házassága nem itatja le. Igen ezt csinálták. És hiába magyaráztam el de neki így jó lesz akkor sincs igazam és megsértődnek,hogy mertem beleszólni. És még sorolhatnám) Nem is figyelnek rám. Ha a bátyám mondaná amit én tanácsolok egyből jönne,hogy lehet igazad van. Istenem annyira jóember. Mindenki áradozik róla. Pedig ő már nincs is itt. Annyit segítek nekik mindenbe, de tényleg.. Anyámnak egyszer mondtam, hogy örökbe fogadtak mert nem is hasonlítok rád. Akkor is azzal jött,hogy jobban hasonlítasz rám mint a bátyád. Ő is gyerekkorában mindent feladott (tanulást hozza fel mindig) meg olyan volt mint én érzelgős. Meg ő se vitte semmire. Mire meglepődtem tényleg ezt hiszi .... már rég feltudtam volna adni ha akartam volna. Azthiszi csak,mert egyszer elmondtam neki valamit mert véletlenül látott sírni már ismer.. sose ismert és nem is akart megismerni. Ha ismerne tudná mennyiszer voltam egyedül. Mikkel kellett megküzdenem, mennyiszer próbálkoztam,hogy megismerjem mert sose mondott el semmit mindent magába zárt amit meg nem azokat meg nem nekem mondta el.. pedig a lánya vagyok és ha tudná,hogy rég felnőttem miattuk. Ha meg érdekelném őt,akkor nem lennék itt. Mindenkit csak látszolagossan érdeklek,de amúgy ők sose akarnak törődni velem. Én meg mindig teszek vagy hallgattok és tűrök értük már kiskorom óta. Tanulásra visszatérve már kiskorom óta egyedül tanulok magamnak. Mindig egyre jobban belehúzok,de ezt senki nem látja csak azt ha egy két rosszjegy becsússzan. Úgy gyülölöm már az egészet bárcsak valaki megértene. De most se tudtam leírni mindent az már lehetetlen. 17l