Szerintetek baj, ha én így képzelem el az életemet és így látnám jónak?

Vilagszemléleted a 30as éveket idézi.

Bajnak nem baj,ha találsz egy jól kereső férjet.

A baj ott kezdődik,ha"kikell jönni a konyhából" és ugye tudjuk, manapság a házasságok nem a sírig tartanak....

Szóval,nem ártana több lábon állnod, úgyhogy tanulj,dolgozz,ne egy másik emberre bizd a jövőd.

Lefordítom: nem akarsz egész életben 2 szalmaszárat sem keresztbe tenni, azt várod, hogy valaki életed végéig eltartson.

"akarok 1 vagy 2 gyereket" - LOL:) "1-2 gyereket" egyedülálló anyaként, teljes állású munka mellett is sokan nevelnek, ez nem elég indok arra, hogy lógasd a lábad.

Nekem persze, nem baj.

Neked lesz baj, ha a férjed bármilyen okból kiesik a képből (otthagy, tartós beteg lesz, esetleg meghal). Mit fogsz akkor csinálni? Nem fogsz érteni semmihez, nem leszel fiatal sem, nem lesz gyakorlatod semmiben, nem lesz munkatapasztalatod, nem fogsz kelleni sehová. Az ilyen nők jobb híján a gyerekeiken szoktak élősködni, ami szerintem gyomorforgató.

De a te dolgod.

Én is így képzelném el. :)

Kiskert, termények, kész étel, kitakarított lakás, kutyák ellátása, gyerekek összeszedése és tanulás velük, mire a férj jön.

Nincs azzal baj,h a így képzleed el de kelle gy férfi aki meg saját magát egyedülis kenyérkeresőként képzeli el,e gy feleséggel aki hát...akinek elég szűk a világa. Mármint értem én nem csak a munkában lehet megélni dolgokat, de pont az ilyen nem annyira kényelmes szituk fejlesztik az embert.

A te életed, te tudod és ha van egy partnered akinek ez nem gáz, akkor nincs gond, számomra borzalmas lenne a gondolat, hogy csak főzök takarítok és gyereket nevelek, úgy érezném kizárólag valamic selédmunkára adtam el az életem...

Egyébként én még "csak" huszonéves vagyok, lassan 30, de azt látom, hogy a családosok hajszoltak, hulla fáradtak. A csapból is az folyik, hogy se idő, se energia érdemben nevelni a gyermekeket, a párkapcsolat ápolására, na arra pláne nem. Egészséges életmódot meg egyebet felejtsünk is el.

Bárkivel beszélek, aki családos, vagy bárki beszélgetését hallom, mindenki lépten-nyomon az időhiányról panaszkodik.

4 óránk áll rendelkezésre este, nagyon mázlistáknak 5, de akkor vagy a munkaidejük mákos, vagy rohanva készülnek reggel, vagy végigrohanják az egész napjukat (életüket).

Ez nem elég gyerekeket hazavinni, velük tanulni, velük játszani, együtt egy jót vacsorázni, társsal beszélgetni, társsal intim kapcsolatot folytatni, sportolni, hobbizni, punnyadni (amire szintén hatalmas szükség van, csak ma nem divat).

És akkor most átadom a terepet a gyakorikérdések tökéleteseinek, hogy megírhassák, hogy meg vagyok keseredve, ahogyan az egész környezetem is. :D :D

Feltaláltad a golddiggerkedést.

Egyébként meg ha ennyire befelé forduló vagy, hogy viselnéd el, hogy 24/7 a két gyerek a nyakadon van és az életed körülöttük kell forogjon?