Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Gyerek után vége a barátságnak?

Gyerek után vége a barátságnak?

Figyelt kérdés

3 barátnőm van, de ezek gyerekkori barátságok, 10-20 évesek. Én gimi után elköltöztem másik városba, itt dolgozok, itt élek, nem járok haza túl gyakran, így inkább neten tartjuk a kapcsolatot.

Eljött az a pont, hogy már minden barátnőmnek van 1-2 gyereke. (26 éves vagyok, barátnőim velem egykorúak) Én nem szeretem a gyerekeket. Bár jelenleg nincs barátom, de amikor volt sem éreztem hogy szeretnék már szülni.

Minden barátnőmnek a család és a gyerek az élete, otthon ülnek a gyerekkel, a férjük dolgozik. Ez rendben is van. De így már nem marad közös téma, amiről tudnánk beszélgetni. Meghallgatjuk egymást, kivel mi van, de valahogy nem érzem a beszélgetéseket olyan jónak.

Kapom a gyerekről a sok infót, meg képet, és nem tudok vele mit kezdeni. Aranyos a gyerek, meg szép. De engem ennél jobban nem foglalkoztat.

Illetve mivel már a gyerek és a család az első, van hogy napokra/hetekre eltűnnek. Ezt sosem róttam fel egyik barátnőmnek sem, hiszen megértem, de így egyedül vagyok ha van valami problémám, amit szívesen megbeszélnék velük. Ha el is kezdek nekik mesélni valami hosszabb sztorit, amivel kapcsolatban tanácsra lenne szükségem, akkor is simán eltűnnek a beszélgetés közepén.

Utolsó dolog pedig, ami zavar, hogy elvárják hogy én látogassam meg Őket. Nem járok haza túl gyakran, a szüleimet látogatom meg néha, de helyileg ők sem ott laknak ahol a barátnőim. De így is Nekem kellene házhoz menni a barátnőkhöz, hiszen ők otthon vannak a gyerekkel. Sosem volt még 1 alkalom se, hogy ők látogattak volna meg.


Olvastam már több helyen, hogy a barátságoknak vége szakad ha valakinek gyereke lesz.

Ti mit gondoltok erről?



2017. szept. 11. 15:12
 1/8 anonim ***** válasza:
100%
Én csak a saját tapaszlatról tudok beszámolni, elmúltam már 40, nincs gyerekem, nem is lesz, soha nem is akartam. És igen, minden "barátommal" megszakadt a napi kapcsolat, nagyon ritkán futunk össze, és akkor is csak a gyerekeikről beszélnek, mutatják az ötszázadik képet a telefonjukban, ami engem nem érdekel. Szépen lassan szakadt meg a kapcsolat velük, új emberek léptek az életembe, akikkel hasonló az érdeklődési körünk, így nincs semmi probéma a magánéletemmel, boldog vagyok.
2017. szept. 11. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
37%
Szerintem amikor meg nem voltak gyerekeik sem voltatok igazi baratnök a leirasod alapjan, kar erre fogni.
2017. szept. 11. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
53%
Nem szükségszerű, de a gyerek jövetele vízválasztó lehet. Nekem sincs gyerekem, hogy lesz-e valaha, nem tudom, de nem erőltetem, hogy minden áron legyen. Van kisgyerekes kolléganőm, beszélgetünk a gyerekeiről is, de nem merül ki ebben a beszédtéma. Van egy neten megismert barátnőm, van egy lánya, de vele is beszélgetünk sok egyébről is.
2017. szept. 11. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
91%
Ez így van. A barátságokat a közös élmények tartják össze. Az életünk változik, vele együtt a barátságaink is.
2017. szept. 11. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Ez így van. Ugyan azt írnám mint az első. 35/n
2017. szept. 11. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
73%

Igen,a legtöbb esetben megváltozik a barátság.Őszintén szólva én is szivesebben töltök időt a szingli barátnőimmel,több a közös téma,kötetlenebb programokat lehet velük szervezni és valahogy ezek a barátságok mélyebbek a kisgyerekes ismerősökkel meg felszinesebb.Sokukra jellemző,hogy állandóan a gyerekekről vele kapcsolataos dolgokról beszélnek vagy a gyerekek vinnyognak a háttérben és kizökken a beszélgetés menete.A kivétel azonban mindig erősiti a szabályt van olyan 3gyerekes barátnőm még az egyetemi évekből, akivel nagyon jó a kapcsolatunk.Évenet néhányszor találkozunk,általaában a közeli városban beszéljük meg a találkát,vele ott tudjuk folytatni a beszélgetést ahol azelőtt abbahagytuk.A gyerkőcöket nem hozza magával, de az ő gyerekei nem zavarnak egyszer voltam náluk egy hétvégét is.Meg vannak mások is akikkel jól ellehet beszélgetni attól,hogy van gyerekük,ők nem a baráti társaságomba tartoznak.Onnan csak ez az egy barátnőm az akivel igéynesebb dolgokról is lehet beszélgetni és mindkettőnk részéről kölcsönös a másik iránti érdeklődés,odafigyelés.Tőle néha én kérem jöjjenek a gyerekek is,szervezzünk olyan programot,de erre ő nem annyira hajlik.Gondolom jó neki néha kikapcsolódni kicsit a gyerekek nélkül.

Jól irta az egyik hozzászóló,ha a barátség a gyerek után ekkorát változik akkor azok nem is voltak igazi barátok.Az egyik "barátnőmnek" agyrekei kifejezetten idegesitenek.Valójában nem is a gyerekekkel vana a legnagyobb gond-bár ténylege nagyon szemtelenek főleg a kisfia,hanem az anyjukkal aki szeret negédesen és cinikusan befelegetni,emellett nem képes egy alaptiszetlet megadni(születésnapi köszöntés,kihagyott minden társas összejöveteléből).Vele legfőképp ezért redukáltam a találkozásokat.Itt inkábba akpcsolat minőségéről van szó.Amikor az egyik közös barátnőnk inditványozta ha megyünk uszodába hivjuk őt is,kimutattam az ellenérzésemet.Önzés,nem önzés-de nem fogom egy ilyen kétszinü emberrel tölteni a kikapcsolódási napomat, a rosszcsont kölykök vigyázásában meg végképp nem fogok segiteni,mert akkor nekem nem éri meg elmenni.Nem tudok nyugodtan napozni, úszni,beszélegtni.Másért ezt lehet gond nélkül meg is tenném.

Tényleg legtöbbjük azt várja el,hogy te áldozz az idődből rájuk.Pedig attól,hogy valakinek nincs gyereke lehet ugyanolyan elfogalat más dolgok miatt.

2017. szept. 11. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
51%
Ami még lemaradt:némelyek hivatkoznak rá mennyire nincs idejük elmenni másokhoz,pedig vannak akikhez ők is szó nélkül eljárnak.De volt olyan esetem,hogy egyébként el nem jönne hozzám,de amikor termék forgalmazásba akart volna bekapcsolni,a termékeit forgalmazta akkor eljött,és még úgy állitotta be a jövetelét,hogy van egy nagyon jó dolog amit megszeretne velem osztani.
2017. szept. 11. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
Nekem is bekattantak már a gyerekkori barátnőim, hogy családot akarnak,sok gyerekkel meg minden, és másról sem tudnak beszélni. Engemet meg egyáltalán nem érdekel ez a téma, mert én meg nem akarok gyereket. Felnőttként már pont emiatt kezdtem el olyan emberekkel barátkozni akiknek hasonló a gondolkodásuk mint nekem.
2017. szept. 12. 09:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!